Felemészt

Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot... és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni.

Hozzászólások

0
Értékelem!

Ehhez mást nem tudok hozzá fűzni, mint azt, hogy köszönöm!

0
Értékelem!

Nézem már egy ideje, gondolkodom, hogy mit tehetek hozzá. A cím jó, erős, képbe helyez, és meg is mozgat azzal, hogy nem egy állapot vagy helyzet megnevezése, hanem egy cselekvésé. Mit csinál? Felemészt. Zajlik, van idődimenziója, pont olyasmi, amit a pillanatot megfagyasztó fényképezésben nehéz átadni. A leirat kifejti, mégpedig olyan csavarral, ami szintén tetszik, egy alapvetően pozitív érzés pusztító hatásának érzékeltetésével. Átélhető, kívülről, belülről, mindkét oldalról megélt tapasztalatokat kavar fel. Összhangban van a címmel. De mivel ez Lát-tal kezdődő tér, mi van a képi megfogalmazással? Hát az van, hogy nekem az is tetszik. A már ismert, rezzenéstelen tekintet, hollószemek, hollóidők, és a roncsolás, ami nem utómunka, hanem valóságos, mégis hasonló ahhoz, ahogy a digitális adás esik szét a sávszélesség csökkenésekor, a máskor láthatatlan tömörítés egyre nagyobb területen láthatóvá válik, információt vesztünk, részletgazdagság, finomság, árnyalatok átmenete eltűnik, valahogy mindennek széle lesz. Nem tudom, Hegyi tud-e még okosságot ehhez, én nem látom, hogyan lehetne ez jobb ennél. Nekem összhangban van a cím, a szöveg, a kép, elhiszem, hogy ez egy megélt helyzet helyénvaló, arányos és befogadható kifejezése. Szinte már fotográfia.

Új hozzászólás