Abba a gondolatvilágba látunk most bele, ami megint csak egy korszak, Bara bizonyos megfigyelési korszakát jelenti. Most valamiért a lépcsők, falak, grafittik és ehhez szinte akvarellszerűen megjelenő emberi alakok, mint egy tudósításként jelentkeznek - Dziga Vertov filmjeire gondolhatnánk, még tán egy vörös katona is lehetne az a biciklit lefelé hozó ember -, szóval nagyon jól játszik ezzel a Bara. Bár most azonos helyzetgyakorlatokat csinál, de itt most a nyolcas lecke mozgás kategóriájára én ezt el tudom fogadni. Azért várnék a Barától egy picit több energiabefektetést a csuklómozgáson túl, mert én most úgy érzem, hogy kicsit ezek a képek csuklóból érkeznek.
   Én azért most két dolgot kérdeznék – folytatja Hegyi -, és szeretném, ha a Bara kommunikálna velem ebben. Merthogy egyrészt nem értem, hogy miért nem párhuzamosak a párhuzamosak, másrészt pedig az egy kérdés számomra, minden alak ott van-e a képen, ahol a Bara szerette volna, vagy pedig ez most így megtetszett neki ez a biciklis aki lejön, a másik kettő meg épp ott volt, ahol. Tehát én csak annyit mondok, hogy ez nagyon jó irány lehet, de akkor viszont ebben azt kell hogy mondjam, hogy minden egyes momentumnak saját magad számára indokolhatónak kell lennie. Nem nekem, hanem magadnak. Ezt a későbbiekre mondom. (szőke-hegyi)
értékelés: