félig

félig

Valahogy nem sikerül továbblépnem.

Nem baj az Viki, az első három lecke fontos és jó vele foglalkozni, ráadásul jók azok az utak, amiket kipróbálsz, nem baj az, hogy még nem teszed le a voksod valamelyik mellett. Almodovar bár erős színekkel álmodik, de hasonlatos női sorsokkal foglalkozik, mint amilyen érzetet ez a kép sugall nekem. Nem tudom, merre mennyi a teljes kocka, fent érdemes lenne ha van még, befejezni a homlok ívét, és ha van mód, egy picit maszkolással a homlokra került intenzív fényből egy értéknyit visszább venni. Jó az ajtófélfa vagy gázcső a háttérben, ad teret a képhez, bár nélküle is működne, de mégis inkább meghagynám, azt a picit, amivel balra a fal újrakezdődik, azt lehet, hogy érdemes lenne vágni, szóval pici manikűr munka van a képpel, de nem sok, és valójában azt kell mondjam, hogy jó modellje vagy magadnak, újabb és újabb arcokat mutatsz. Mivel tónusban elég kemény a kép, ezért jó, hogy megvan az az érzet, hogy ez egy filmes felvétel (vagy esetleg az), kedvelem azt is, hogy nem a tűéles digit világot hívja életre, hanem a szemnek szerintem kellemesebb, lágyabb élességet. Szóval hajrá, ne hagyd abba, fontos, hogy picit rendszeresebb legyél, a sok kihagyás okán nehezebb fenntartani a folyamatot, erre figyelj. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm szépen a hozzászólásokat/véleményeket.

Nekem tetszik! Bár nem tudom mire gondolsz, de hasonlóképp érzek én is.., ezért is értékelem annyira a fotód. Technikailag a kivitelezés engem nem zavar, sőt szépen kéz a kézben járnak az erőskontrasztok a finoman mosott kontúrokkal, szerintem érzékletes ellentétpár egy félrészben (Esetleg a homlok fehér/halványközépszürke rész átmenetét lehetne picit finomítani). Persze lehet túl gondoltam. Az biztos hogy a balszél határozott lezárása és a nyitott jobbszél (asszociációk szabad sorát hozhatja) ügyes képimegoldás. [Ha kötözködni szeretnék és mért ne akkor csak annyi zárójelesmegjegyzésben hogy a fül-nyakrész ívelt hajszálait simítanám hátra.., ha egyetértesz!]
helo
d

(ui: bemásolnám, amit Mészáros István képéhez írtam, az egyik fél fél, a másik nem egész.. kezdetű gondolatsort, de nem utnatlak vele :)

Nekem is feltűnt, hogy az erősen fehér és fekete részek mint indokolatlanul elvinnék a szemet. Nekem a hangsúly erősen a kompozíción van, a fél-ségen, a környezet megjelenésén, de csupaszságán is, ahogy a szemet vezeti, de megállítja a váll és a fél arc is, szerintem ez ütős, kicsit pince vagy bunker-magány jutott eszembe, hozzá a csupaszság pedig valami eldugott életteret idéz. Úgyhogy az arc szélsőséges fényviszonyaira irányuló figyelem nem tűnik olyan fontosnak. Gratula, nem is értem, miért érződik a feszültség a továbblépés miatt a képaláírásból, fényképileg szerintem erős és okos, a háttér kompozíciós bevonásával.

Egyetértek Istvánnal, nekem is nagyon erősen a hiányról szól ez a kép, a 35-ös leckébe is nagyon passzolna. Tetszenek az árnyékok, tetszik a vágás, az a valami is a helyén van bal oldalon, bár nem tudom, mi az.

Tünde: Dehogy utállak! Tőled pláne elfogadom a kritikát, és meg is fontolom, amit mondtál. :)

Tetszik ez nekem is. Jó ez a szemcsézettség is. És ez a kép jutott eszembe: http://latszoter.hu/szakkor/felig-ures

A homlok kiégés kicsit olyan mintha egy ilyen matricát ragasztottak volna a homlokodra, nagyon tetszik a roncsolás, meg ezek a haj ívek is rendben vannak, meg a beállítás is, meg hogy fekete fehér, erős kép.

Egy pár dolgot jegyeznék meg ami számomra zavaró: a homlok kiégése és az áll alatti erős árnyék. A kompozíció rendben van, bár ha fölülről vágtál volna még annyit, hogy a képnek minden oldala egyenlő legyen, szerintem jobb lenne és ezzel a kiégést is eltüntetted volna... No, ezek után már nem fogom neked beadni, hogy ezektől eltekintve nagyon tetszik a kép! :))) Ne utálj Viki!!!!!! (Feszült vagyok, azért kötözködöm ;))

Drámaian erős ez a kép. Nagyon őszinte, és nagyon érzékeny.
Fotód nekem tömören arról a képileg nyilvánvaló dologról beszél, hogy hiányzik a másik feled...

Új hozzászólás