Ha a Mariann képeit az ideérkezés pillanatától, eddig a pillanatig megnézzük, óriási az út. Nem kell, hogy feltétlenül mindig, minden munkapálya örömteli legyen. Már csak azért sem, mert az élet nem lehet folyamatosan, egyfolytában eufóriával teli, mert akkor nincs hullámzás és nincs felfelé ívelés, nincs folyamat, hanem egy stagnálás jön létre, nincs viszonyítás. Ebben a képben nem azért van nagyon nagy mennyiségű drámaiság és drámai hatás, mert hogy a képnek a baloldalán sötét a háttér, hanem mert nagyon egyszerű eszközökkel és nagyon szikáran jelenik meg egy vallomás. Nem elsősorban a cím miatt lehet ezt mondani, bár úgy gondolom, hogy egy nagyon jó címválasztás történt itt. Hanem mert azt a fajta gondolkodást követi az alkotó, hogy a feladataimat, amelyek a házi feladatokban magam számára fontosak, a magam identifikálását, a magam értelmezését felétek, felénk megteszem. Szembeállok veletek, kitárulkozom, pedig ezen a képen ugye csak egy fél arc látszik, fél száj, fél orr, fél szemöldök és fél tekintet. És mindezek összessége ebben a fekvő formátumú képben tökéletesen érthető számunkra, hogy ma, itt, abban az élettérben az alkotó lelke a keresés fázisában van És ez a formákat, a ritmusokat nagyon jól használja, és nagyon érthetően mond el egy létállapotot. Ami azonban nagyon fontos, hogy mindezt képzőművészeti szempontból is helyénvalóan oldja meg. Tehát én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép, bár számomra fájó kép, mert nem örömet, boldogságot jelent, ez a kép egy három disznós kép.
   Egyetlenegy hívószót mondanék még hozzá – mondja a Pedellus – Robert Mapplethorpe, neki vannak nagyon, nagyon hasonló érzésű portréi. Ugye Robert Mapplethorpe egy olyan fotográfus, aki nagyon is provokatív képeket készített és azért nem lehetett belekötni, mert egyrészt egy nagyon magas szintű szakmai, mesterségbeli tudással a birtokában készítette ezeket a képeket, másrészt a legmeghökkentőbb legprovokatívabb aktjai is, olyan kompozíciós és tónusrendet hordoztak, amik abszolút klasszikus szinten is megállták a helyüket és ő, hát nem csak az aktjairól volt ismert, hanem a portréiról és a csendéleteiről is. Érdemes utánanézni ezeknek a portréknak, talán azt hiszem, hogy önarcképe van valami hasonló, erről az állapotról. (szőke-hegyi)
értékelés: