Egy bontásból megmaradt családi ház, vagy épület ajtaja és a mellette lévő előszobafalaknak a töredékei, amit látunk ezen a szociofotón. Nagyon intenzíven, erőteljesen jelen van egy erős napfényben a háttér kékje és nagyon intenzívek a bejárati ajtó vörös, flóderozott felületei. Tehát minden egy kicsit olyan mint hogyha egy ilyen nyaralási, vagy úti kép lenne, amibe ugye, ahogy a kiránduló járkált, talált egy lebontott épületet és azt lefényképezte. Próbálok a címből kiindulni, amely ugye úgy szól, hogy – Fellegajtó – és nyilvánvalóan a felhők, az ég és egy élettér eltűnése, amelyben szinte egy szakrális motívumnak tűnik az ajtó fogalma, hogy erre utal a cím. Mivel már a ház nincs meg, hanem az álmok és az emlékek birodalmába nyílhat ez a funkciójában már csak nyílásra használható ajtó, hiszen nincs már lakótér, a külvilágtól nem zárkózunk el. Ebből azt a következtetést szeretném levonni, hogy elképzelhető, hogy egy másik beállítási pozícióját kellett volna a fotósnak megkeresnie. Azért mert a hullámpalatető és az a vastraverz drótháló, akkor itt az ajtót takaró bontott téglafal felület, ez egy kicsit kompozíciós rendjében összezavarja ezt az egész üzenetet. Annál is inkább, mert az ajtót szinte csak következtetés szintjén látjuk, csak egy töredéket látunk magából az ajtóból. Ha a címből indulok ki, akkor az egészben van valamennyi költészet, vagy van valamennyi manifesztálás, és ha ehhez hozzárakom azt is, hogy a fotós egy egészen mély alsó gépállású szemszöget keres, akkor mindenféleképp a címválasztást jónak kell tekintenünk, de a kamera pozíció megválasztását nem. Mert ha talán, sejtésem szerint, ugye nem látom ezt a teret, nem ismerem ezt a teret, talán ha a fotós balra, a kép baloldala felé tovább haladott volna ebben a térben, akkor lehet, hogy talál egy olyan képkivágást, ahol egyrészt nem zavar be ez a hullámpala drót, gázcső, vagy nem tudom én mik vannak ott, ez a kaotikus történet. Maga a meszelt fal és az egész ornamentikája ennek az ajtó posztamensnek kap egy műemlék-rom hangulatot, ugyanúgy megtartva az alsó gépállásban, pedig ez az ajtó, akkor ez az ég háttérrel tényleg egy ilyen iráni, vagy ilyen mezopotámiai emléknyomra hasonlítón hozná azt az üzenetet, ami a címben van. Tehát véleményem szerint nagyon jó az irány, nagyon jó a megfigyelés, jó az, ahogy ezt a Gabriella megtalálja, viszont szerintem nem átgondolt az exponálás pillanata. Hanem tényleg olyan, mint egy kis fényképezőgép, kattintottam, arra jártam, megvan. Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy nagyon jók az irányok, az érzékenységek, amely a Gabriellában működik, de fontos lenne ezt az egészet súlypontozni. Mielőtt a gépet használom, magam számára is kimondani, hogy mi az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék. Tehát ismétlés az épített környezetre, merthogy jók a gondolatok és nagyon várom, hogy ilyen színtű ötletek legyenek, de jól elkészítve. (szőke)