Fent

Szépek ezek a felhők, szépek a fények, nagyon szép rajzolatokat mutatnak. Értem az élményt, és azt az érzelmi töltöttséget is érzem, amit Eszter ezzel a képpel kapcsolatban megélt, mégis azt gondolom,hogy itt vannak fölvázolva formák, és ez most még olyan nekem, mint egy tanulmány, hogy majd a következőkben ezen gondolkozzak el, hogy hogyan fogom ezt egy képre rakni. Most ez nem sikerült, de azért a jelzés megvan, hogy van egy szép egünk a naplementével, ez hoz egy spleent, hoz egy fáradtabb, melankolikusabb élményt, ez már alapvetően meghatároz egy hangulatot, van egy természeti formánk, aminek a sziluettjét adjuk, ami szintén ebbe az irányba mutat, és ott van ennek ellenpontja, a fűszerezése a lámpaforma. Az ötlet nagyon jó, az irány is jó, de jó lenne, ha úgy tudnának ezek arányaiban megjelenni, hogy ez összekötődjön, és egy ritmusra járjon. Most egy kicsit az ég olyan, hogy külön ott van, a természeti formák, mint sziluett, zavarossá válnak azáltal, hogy pont ott elindul egy sötétebb felhőréteg, és a szegény kis lámpaoszlop áll ott magányosan. Nekem ez most nem állt össze, Eszter, visszaadom ismétlésre. És Eszter, nagyon várnám a képeid, főleg az első három leckére, vegyük fel újra a fonalat. (hegyi)

Új hozzászólás