A portrén, ahol sejtésem szerint valamilyen optikai torzulás is jelen van, egy nagyon közeli beállítást látunk. Egy valószínűleg olvasólámpa, vagy valamilyen erős szobabelsőben használt fény az, amely megvilágítja az emberi arcot. Ettől már eleve van egy nagyon sajátságos stílusa a képnek. Nyilvánvalóan a hetvenes éveket idéző szemüveget láthatunk, amely elképzelhető, hogy olvasószemüveg, de inkább napszemüveg és olvasószemüveg keverékét láthatjuk, én nem tudom meghatározni, mert nem értek a szemüvegekhez, de az biztos, hogy az arcot ez az ovális forma nagyban befolyásolja. A felülről érkező fények miatt az üveg torzulásai és az üvegen átvetülő fény az árnyékokkal még jobban ezt a szatirikus ízt erősíti. A szemüvegen elhelyezett kis virágminták is ezt a kicsit pop-artos hangvételt fokozzák. Igazából egy gesztusképet, egy aláírást, egy kézszignót lehet látni. Úgy gondolom, hogy második lecke önportré kategóriájában arról lehetne beszélni, hogy mondjuk a homlokfelület hol és miért ott van vágva, ahol, hiszen a kép alsó szakaszán nagy mennyiségű a sötét felület, amely részletek nélkül sejthetően egy fölhúzott cipzárú dressznek a jelzéseit tartalmazza. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy a kép elsődleges üzenete ez a szatirikus hangvétel, egy olyan fajta torz tükör, egy olyan fajta szembenézés, ahol az alkotó önmagának egy eléggé szarkasztikus és eléggé mélyreható tükröt tart. Ha Mariannak a korábbi, tehát a legelső beküldött képeit, az első és második leckét összevetjük a mostani ismétléssel, akkor elsősorban ez a fajta gondolati megközelítés az, amely fontossá teszi ezt a képet, hogy elkezdett az elmúlt időszakban önmagára nézve, magával kapcsolatban olyan lépéseket tenni, amelyek nyilvánvalóan egy mélyebb belső útkeresést jeleznek. A szatirikus hangvétel mindenféleképp ilyen, hogy csak akkor tudok ironikus, önironikus, vagy valamilyen felnagyított tükrön keresztüli összefoglalást tenni, hogyha azokat a belső mondataimat, amelyek a világgal kapcsolatosak, és a világban elfoglalt helyemet mutatják, hogyha ezt az egészet sűrítem. A szatíra, az irónia egy ilyen fajta sűrítés. Egyszerűbben fogalmazva a humor vagy a ubran legendekben jelenlévő vicc az pont attól hatásos, hogy egy alapvető sérült helyzet, egy emberi történet sűrített formában van előadva, és az előadásmód és a történet összeszerkesztése a hallgatóban vagy a befogadóban egy önreflexiót hoz létre. Egy olyan kimondatlan mondatot, amelyben elhangozhat titokban az, hogy úristen, ez velem is megtörtént, vagy megtörténhetett. Ennek az eredménye nagyon sokszor a mosoly vagy a nevetés. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: