ezt is szeretem, nem tudom megindokolni most, de szó nélkül sem akartam hagyni, szóval: én szeretem
Van ebben valami lakótelepi szomorúság, valami abból az élményből, amikor a panelszoba falára applikált fotótapétával próbáltuk pótolni az elérhetetlent, az álmot, a tengert, az erdőt, és igen, ezek voltak néha félrenyomva, nem tökéletes színekkel, vagy ha mégis, akkor az idő és a napfény megoldotta, hogy torzuljon, fakulni kezdjen az egész, és persze elé toltuk a műbídermejer kisasztalt, és az egész így adott valami furát, valami borzalmasan szomorú és szürreálisat. Ha ez volt a cél, ez megvan, csak kicsit lutri, hogy most akkor a magam asszociációját értékelem, vagy a képet. (hegyi)
értékelés:
"...a panelszoba falára applikált fotótapétával próbáltuk pótolni az elérhetetlent..." Ez nekem is lejött a képről, nekünk is volt ilyen... valóban azt hozza elő, ez valami olyan mély dolog lehet egyébként, hogy akaratlanul is e képről, arra a fali poszterre gondolunk és az emlékek miatt arról beszélünk... vagy mi...