Fin la musique

Fin la musique

Köszöntünk újra itt, immár a Látszótéren, a többieknek mondom, hogy érdemes Feri régebbi képei között bóklászni, mert abból kiderül, hogy az értelem és komponálás mellett erős érzelmek dolgoznak benne, általában árnyékban, többnyire visszafogva, ahogy ennél a képnél is. Egyetlen dolog Feri, amiért kár, mégpedig, hogy nem két lépéssel korábban exponáltál, amikor a két alak, főleg a bőgő még nem volt ennyire árnyékban, mert akkor azzal talán az is megoldódott volna, hogy a háttérben őket figyelő boltossal több kapcsolat marad. Szóval sajnálom a bőgőt. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Aha, így érthető ez a koncepció, bár a képből nekem nem ez jött le: hogy a bolt előtt zenéltek. Elsőre az jutott eszembe, hogy a fotózás miatt néz bele a képbe a hapek.

Zoli,
Szerintem az úgy túl szűk lenne. Így egy kis történet is van benne. A boltos és ők összefűződnek valahol. Amíg van zene, addig a bolt is jobban megy:) hisz a túrlusták is addig jönnek mennek. Szomorúan figyeli, ahogy elmennek.

Szia Gábor!

Én mindig itt voltam!:)

Helló Feri!

De jó, hogy újra itt!

Hangulatos, olyan lassabban ható kép (legalábbis nekem). Megnéztem, nekem úgy hatásosabb lenne, ha négyzetesre vágnám és nem lenne benne a jobb oldali benéző boltos sem, kicsit világosabb kockaköveken a két sétáló fekete alakkal. Akkor azt hiszem jobban főszereplők lennének ők.

Új hozzászólás