Flórián-téri ősz

Budapest, 2010.11.08.

Azért jó a kép, mert abszolút csontig hatóan érzem az időjárást is, amit látok. Azt, amikor az ember vár a buszra, és nem jön a busz, már a levelek is lehullottak, itt az ősz, és olyan hideg is az egész, nyirkos is, átfúj a szél rajtunk, már nem védenek a fák koronái. Az egész olyan jól hozza ezt a hangulatot. A tömegelhelyezés is abszolút rendben van. Olvastam a kommentároknál, hogy azzal a műanyag flakonnal problémája van néhány embernek, talán ebben van némi igazság, azt arrébb lehetett volna előtte rúgni, ennyit lehet, hogy megért volna a dolog, de annyira nem zavaró. Engem jobban zavar az, hogy az egész elfordult, és most minden borítja az út felé az egészet. Még a levélözön is arra folyik. Most nem érzem azt, hogy tömegében ezt erősen vissza tudná billenteni az Auchannak az épületrésze, vagy az a bokor, ami elkezdődik a kép jobb szélénél, vagy akár ez a betonkocka. Talán egy nagyon picit vissza lehetne ebből forgatni, már amennyiben nem ez az teljes képkocka. De megvan a három csillag hangulatában abszolút, mert hideg lett, fázok tőle. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szóval, az eldobott flakon. Ádám, az ott "van".

Picassót talán hagyjuk békén, de ez jó!

Nagyon tetszik ez a kép van egyfajta elvont hatása mint a Picasso festményeknek. Másrészt ezt én tudom kicsit humorral azonosítani, mert kicsit olyan mint amikor az egyik Garfield képsorban "megjön az ősz" és egyszerre leesik az összes levél a fáról. Nem vagyok benne biztos hogya pad és a betonkocka tényleg az előtérben kellene hogy legyen, szerintem másik szögből háttérnek jobb, vagy ha teljesen kimarad, de legalábbis az az eldobott flakon az szerintem nem való oda.

Új hozzászólás