Nem mondom, hogy ez egy vidám kép lenne, erős, karcos, még azt is mondhatom, hogy erőszakos, agresszív kattogás, miközben az egész úszik valami szomorúságban, lemondásban... furcsa, hogy ennyire rajzos képelemek a maguk ritmusában hogyan hatnak a nézőre. A kérdés számomra ezekben a tükröződéses kirándulásaidban mindig az, hogy vajon mit keres Bara, vajon merre jár, vajon megtalálja-e, amit keres ebben az álomvilágban. Azt is mondhatnám, hogy abban az értelemben féltelek ettől, hogy bár kiváló gyakorlat ez a komponálásra és a formaérzékenység fejlesztésére, de épp mivel varázslatos, így nehezen is engedi el azt, aki egyszer ezen az ajtón benyitott. Azt hiszem, hogy keresni kell azt, merre vezet tovább az utad, és talán ha a formákkal határozottabb döntések irányában kezdesz el játszani, akkor a választ is megtalálhatod. Mire gondolok? Miből mennyi, álom és valóság aránya, formák és koordináták önkényes felrúgása és újrarendezése, szóval ezek azok a kérdéskörök, amiket neked el kell dönts és a magad viszonyát ezekkel ki kell alakítsd, egyszerűbben mondva a kezedbe kell vedd az irányítást, mert egyelőre még nem vagyok meggyőzve róla, hogy te irányítasz és nem maya fátyla. (hegyi)
értékelés: