Fülembe suttog
hívószavak: napfény, fák, lányok

Ez egy demerungos kép, vakuval. A kép elsődleges érdekessége, hogy az alapvetően sötét háttérben megvillanó kisebb virágfoltocskák jelennek meg a kép bal alsó sarkában és a női alak ruházatán is ilyen vibráló rajzolatok vannak jelen, ugyanebben a rendszerben egy elszáradt pipacs formái, ezek a ritmikák folytatódnak a karperec díszítésein és a kézbe vett, fül mögé tűzött virágban. A kép furcsasága, ami az érzékiséget jelzi, ami nyilván a vaku fényei miatt még erőteljesebbnek tűnik és az egészben van valami seherezádészerű, ugyanakkor azt érzem, hogy mint ahogy már más üzeneteknél is, talán ezek nem kellően tudatosult és elhelyezett formai szimbolikák. Egyszerűbben fogalmazva, valószínű véletlenszerű, hogy a hölgy dekoltázsa erőteljesebben látszik, talán a mozdulat és a vaku hatása miatt, határmezsgyén mozog az egész. Egyszerre olyan a kép, mintha szűzies lenne, de mintha örömlány is lenne, egyszerre van benne a tartózkodó romlatlan és a kihívó provokatív, mindez a dekoltázs miatt, szóval a kérdés, hogy miért vetet a fotós fel a modellel egy ilyen ruhát, amikor így ez a megoldás formailag egészen más irányba vihet minket. Ha pedig ez volt a cél, akkor fogalmazzunk pontosabban ebben az irányban is. (szőke)

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést! Azt gondoltam, hogy egy meleg tavaszi reggelben nem kell tisztázni a bódulat forrását, de elfogadom, hogy a képen kell. Köszönöm, még egyszer.

Nekem tetszik...nem "mertem" viszont szólni és most is csak súgva (annyira erős az a dekoltázs és a "benyúló" virágok hogy nállam itt véget is ér az asszociatív munka:)))

A hajnali fények a legszebbek. Olyan színek tudnak lenni, hogy csak na. No persze ez függ attól, kinek mikor van hajnal.
Amikor még hajnalban szürkület van, az nagyon-nagyon korán van, de abban a szürkületben nincsenek ilyen kontrasztok sem, mint amiket itt a vaku kihozott.

Földhözragadt lehetek, de nekem sem annyira tavaszi a FF. Nagyon tetszik a kép, jónak tartom, de nem tavaszinak.

A hajnalt szerintem nem mondják szürkületnek, és én pl. még sosem érzékeltem, hogy ne látna az ember színeket hajnalban.

Kár, hogy telibe vakuztad és a háttér részletei elvesztek. Maga a megfogalmazás tetszik

Szerintem ez egy nagyon szép kép, és bennem beindította a tavaszi érzetet. Szerintem egy másfajta látvány (jelen esetben az ff) még előcsalogathat egy színes tavaszi érzetet, és itt azért működik sztem, mert él és jól érvényesül minden a képen:) szép munka :)

nem véletlenül mondják, hogy 'szürkület'

Azt tudjátok, hogy hajnalban a szem nem érzékel színeket?:)

virágok, virágot a hajba, fiatal modell, mosoly - ősz, vagy tél inkább?

Az, hogy testszik az egy dolog, a tavasz meg egy másik.

ez a kép színesben teljesen más lenne
nekem is éppen nagy fekete háttér, az elmosódó előtér és a megvilágított modell arckifejezése közötti disszonancia tetszik

tavasz, napfény, fák, lányok => kék ég, harsány zöld levelek, pirosbarna leány mézszőke hajába színes virágot tűz.
Ez meg feketefehér, sőt nagyrészt fekete, vakuzott. Kognitív disszonanciát érzek az erőben.

Gábor, hogy érted? Elmondod egy kicsit részletesebben?

Nagyon erős a kontraszt a téma és a technika között.

Új hozzászólás