Mediterrán szendvics (2002-2003)
Nem érkezett hozzászólás a képhez, nagyjából értem is, hogy miért. Zavarba ejtő az a helyzet, amit eddig Sándornál nem fedeztem föl, hogy számítógépes trükkel hoz létre alakokat. Tanulmánynak ezt tökéletesen el tudom fogadni, de én idegenkedem ettől az iránytól. Az aktnál fontos szerepe van az anatómiának. Akkor is fontos szerepe van, ha megtartjuk, és akkor is, ha az anatómiával játszunk, torzítunk rajta, akár Kertészt, akár Pécsit hozom példának. Itt most ezek a figurák elnagyolt figurák, miközben maga a térábrázolás, és azok a helyzetek, amiket itt látunk nagyon is konkrétak. Nyilván, az ember azzal főz, amije van, és ha nincs modellem, és nem tudok odahívni a múzeumablakhoz egy modellt, hogy álljál itt nekem, és ezt a történetet meséld el a tested formáival, akkor ezt nem tudom megcsinálni. Ezért mondom, hogy tanulmánynak kitűnő, de zavarba ejtő maga az a kollázs technika, ami itt létrejön a technikai ügye miatt. Ha már ezt használom, akkor jelezzem ezt erősebb gesztusokkal. Lehet papírból kivágni ilyen figurákat, és ráragasztani a kópiára, vagy bele lehet rajzolni kézzel, vagy bele lehet festeni. Ezek a formák, amiket itt látunk, megérnék azt, hogy ez megtörténjen. Lehet, hogy én vagyok most itt csak az, aki ezzel nem tud mit kezdeni, de jelen pillanatban egy kicsit megakadtam. Kérlek, Sándor, segíts abban, hogy hogyan tudnám ezt jól értelmezni. Ami a kompozíciót illeti, az ablakos kép egy tökéletesen érthető dolog, hogy ezek a szörnyfigurának felfogható kezek, lábak, talpak, fejek rendszere olyan párhuzamot hozott létre, amivel ez a púpos, gnóm pózba beállított modell olyan, mintha kimenekült volna ebből a börtönből, mintha elmenekült volna ebből a szoborból és önálló életre kelne. A másik képnél a postakocsi és a szobor találkozása a fekvő hölggyel inkább egy formai játék, egy formai ritmus, és nyilvánvaló, hogy azért tette oda Sándor ezt a kocsit, mert az is izgalmas, ahogy a szögletes formák az organikus formákkal találkoznak. Itt is értem magát a formai kapcsolódást, amit itt nem teljesen értek, az, hogy miért van a hölgy fejének a formája ilyen erősen vágva, egy nagyon picit érdemes lett volna följebb emelni. Tehát az utalásokat értem, de ez a számítógépes grafika tőlem idegen. (hegyi)
Kedves Sándor, azért jó, hogy elmondod a sztorit, ami ide vezetett téged, mert egy struktúrát ismerhetünk meg ez által.
És akkor tartozom én is egy magyarázattal cserébe.
Néhány éve, amikor még nem volt látszótér sem, meg estiskola sem, és telt az időm, ahogy telt, munka mellett elkezdtem keresni olyan időtöltéseket is, amiknek a tartalma vagy értelme nem sok volt, de agymosásra kitűnően megfeleltek. Ezek játékok voltak, és ezek között volt egy - a nevére már nem emlékszem - amiben felépíthetted a magad virtuális lényét, amivel aztán egy virtuális közösségbe lépve a többi hasonlóan felépített lénnyel tudtál mindenféle interakcióba lépni. Igen részletes volt a szoftver, és a "drót" másik végén is emberek irányították a maguk bábuit.
A dolog úgy működött, hogy megtervezted a külsőd, magasság, súly, bőrszín, testszőrzet, ruházat, és egyéb kiegészítők és aztán léptél ki úgymond a világba. Én szépen megterveztem kb. magam, ahogy akkor kinéztem, nem jutott jobb az eszembe, és érdekes volt a kísérlet is. Aztán amikor kiléptem a tervezőszobából, akkor jött a döbbenet. Szinte kivétel nélkül minden alak meztelen volt, aki szembe jött - emlékszem valami parkszerű hely volt, amit a szoftver generált.
Nos, azok az alakok voltak kísértetiesen hasonlóak ahhoz, amit itt látok, és talán az akkori idegenkedés maradt meg bennem valahol mélyen és most, szemmel láthatóan nem ereszt, így mindamellett, hogy értem a célt, amit leírtál, és értem azt is, hogy ez másnak biztos könnyen sikerül, nekem nem megy az adaptálás. Igyekeztem, de valamiért idegen maradt nekem, és mondom, a korábbi élmény lehet az, ami miatt taszít is azt hiszem.