Ádám, köszönöm a figyelmedet és a továbbgondolható gondolatokat is.

Szerintem se harsány itt a poénkodás csak olyan finom, annyi belefér, külön jó az a fal, az egész kép ettől olyan mint egy idővonal, azt is mutatja hogy mikor lép át az ember a nagy betűs életbe. amit a kutyuli nem is tud értelmezni, mert a kutyák nem érzékelik az időt. Nagyon jó ez a kép. Gyerek kutya, gurulók, fal, Sándor, minden oké mondjuk én biztos nem vettem volna észre elsőre a tapasztaltabb modellt. :)

A humorizálást, poénkodást gondolom kerülendőnek (bár ezt is kipróbáltam az éneklő kutyák sorozatnál, lásd odébb). Irónia, persze. Meg jó adag groteszk.

Irónia, önirónia szerintem mindig kell, anélkül sótlan. Minden. És ez nem azonos a humorizálással. Szóval ki ne hagyd. :)

A murális mű különben a Zsigmond Király Főiskola egyik épületét diszíti, Pünkösdfürdőn, a Kelta utcában.

Zsolt, köszönöm mindkét értékelést. Úgy érzem, ebben a másodikban közelebb jutottál a kerekesszék-sztori értelmezéséhez. Az igazság az, hogy engem nagyon erős késztetés motivál ezek készítésére, noha szóban alig tudnám megfogalmazni, mit is akarok. Ahogyan „növök bele” bizonyos kései életkorba, bizonyos társadalmi kasztba, különböző külső-belső, testi-lelki traumák, fogyatékosságok világába, úgy egyre inkább szeretném ezt a világot láttatni. Láttatni, de nem úgy, hogy iszonyatot, vagy sajnálatot ébresszek. Humorizálni sem szeretnék. Tehát azt eléggé jól tudom, hogy milyen ábrázolást NEM szeretnék. Azt a módot azonban, melyet megfelelőnek tartanék, csak keresgélem. Érzem, de nem tudom még.

Nekem ezek a kerekesszékes képek eddig a kedvenceim Sándortól.
Mindegyik!

Ágnes, Giara köszöni a bókot!

Kedves Sándor! Nekem tetszenek ezek a tolókocsis képek, bár nem állítom, hogy pontosan értem, de agyammal tudom, hogy így kell jó legyen. Most, hogy írod, hogy mi volt a lényeg, így teljesen érthető, leesett a tantuszom. Hát persze. Így a fali díszlet mozgalmassága is pontosan érvényes, Giara meg nagyon szép.

Gergely, amit írsz, az teljesen akceptálható, a döntő képi elemek szét vannak szórva (a leckének való megfelelésről talán most ne ejtsünk szót). Amúgy engem természetes hajlamom inkább a szigorú komponálás felé visz, itt most szándékosan éltem a szétszórással, dekomponáltsággal. Egy pillanatnyi konstellációt akartam előadni, mely a következő pillanatban szétpukkan. Ez tehát egy döntés volt, melynek helyessége tertmészetesen vitatható.

Nah...akkor konstruktívabban.

Bár maga a meglátás tényleg jó, a kompozíció (szubjektív) rendezetlensége miatt nekem nem igazán "instruált modell".
Ahogy Dávid is írta, a háromszögesített életstációk (vagy testi-lelki megfiatalodás, újjászületés, az élet körforgása) ábrázolása érthető a képen számomra is. Ami kevésbé, az a képi tereptárgyak elrendezése, a "ritmusa". Egyszerre túl szűk és tág is a kivágás, a panel nem válik szerves részévé a képnek, pedig mondanivalóilag akár válhatna is, de nem; a kissrác nem bírta olyan jól az instruálást (ha volt egyáltalán), és Giara és a kerekesszék fedése sem segíti elő a képi történet megindulását.
Lehetett volna belőle egy tényleg erős kép is az üzenet mellé, de így olyan érzést kelt, mintha lemaradtunk volna pár pillanattal. Ami persze milliószor előfordult már mindannyiunkkal, szó se róla, csak nekem így a leckebesorolásból erősen kilóg.
Bár miközben ezt írom, saját gondolataimmmal sem tudok teljesen azonosulni, hiszen a kép jobb oldalán alig észrevehetően belógsz, ami ad még egy különös felhangot a dolognak, de akkor megint a vágás ami...vagy csak szimplán nem értem.

Nekem ez a kép stációkról beszél, az emberi élet mérföldköveiről mesél.. ami persze nem jelenti azt hogy az eredeti alkotói szándékkal összefüggne!
Ez a szinte egyenlő szárú háromszög komposzt a tengellyel erre enged kövezketni.. mindig van valami vagy valaki a társunk, aki segít felkellni vagy haladni a magunk utján, mint a kis járgány esetleg egy kerekesszék vagy hű négylábu barátunk.. a kor képek a hármas tagolásban jönnek elő nekem így értelmezve a háromszög szerkesztés csúcspontjaként a graduációt mint életszakaszunk szellemi fizikai csúcsa. Van ami árnyékol van ami keretez, kerít és van amin, sehogy se változtathatunk.. Ezek voltak a gondolataim és nekem ezért erős így egybe, noha mégis úgy érzem hogy nagyon szűk ez, ebben a formában.. vagy már annyira newages ez már nekem hogy kiszorít.. Kicsit tágabban, akár bevágással is lenne számomra igazán kedves! De így is elég erős!
grat
d

Elemzés jön rendes is persze, ezt ettől függetlenül írom, hogy azért ennyire remélem senki se csőlátású, hogy csak a központi kompozíciós elemeket fogja fel, és minden egyebet kizárjon az agyának receptoraiból, szóval lehet hogy ez a képnézegetési szokásaitoknak hibája, hogy egy futó pillantás és ha nem jön az ihletroham, akkor már megyünk is tovább, de nehát érdemes lenne egy kakaóivásnyival több időt szakítani, hátha előbújik a háttér, a kezek, a gyerek a bicajjal, és hátha ezek mentén valami feldereng.

Kedves Gergely, a hármas kerekesszékes sorozatnál próbáltam válaszolni a felmerült kérdésekre.

Bennem egy voronyezsi szilánkot a csípőmben. SzentLászlói szigort azok ellen, akik komplett épületeteket pingálnak ilyen sárgára!
Mellesleg a kép üzenete nekem se nagyon jön át. Ha csak Giara van instruálva, akkor azért, ha Giara és a gyerkőc is, akkor meg azért. Nem mondom, h nem tudnám kontextusba helyezni a dolgokat, amiket a képen látok, és velük egy történetet alkotni (valami csodát-tett-a-Szűz-jellegűt), de akkor viszont a kompozíciót nem értem, illetve találom ahhoz túlságosan esetlegesnek.

Kedves István, nem szeretném magyarázni a képet, hiszen pont arra vagyok kiváncsi, hogy kiben mit mozgat meg? A Giara kutya persze az enyém.

Kívülről nem tudom eldönteni, hogy ki Giara - bár a központi helye miatt inkább a kutyus lehet. Erről a fotóról nem derül ki számomra, hogy a kutyus és a kerekesszék is Tied, őszintén szólva kicsit meg is lepett (a másik fotósorozaton láttam) És most ahogy írom mindezt, most veszem észre, hogy valaki a jobb sarokban is áll :) Talán Te vagy?

Ugyanakkor hogy már így sikerült összeszednem minden képmorzsát, nem tudok elvonatkoztatni a nyilvánvaló képi ovációtól sem a háttérben, és egy kedves játékká áll össze nekem e fotómozaik. A következőkről mesél: a képből kigurul a kissrác, legyen a kerekes járgyány a gyerekeké, guruljanak ők velük. A kutyus szerepe talán pedig az, hogy azonnal a téma közelébe húzza a tekintet, az üres kerekesszék is így észreveető azonnal, különben elveszne a fotón. Az öröm a háttérben jelen van, míg a leckének megfelelő instruált modell a kutyus lehet, akit a jobb oldalon álló szereplő éppen hogy csak nagyon finoman isntruál, hogy az exponálás megfelelő idejében cselekedjen.

Én nagyon szeretem ezeket a képi játékokat, kifejezetten élvezem. Nem hoz zavarba, mint ahogy könnyen zavarba hoz egy steril beállítás. Ugyanakkor kíváncsi vagyok mindig a leckék szakmai értékelésére is, többiek véleményére is, és szívesen olvasnám a fotós gondolatait is... :)