Gizicic

Gizicic

rejtőzködik... akárcsak én

Macskával engem bármire rá lehet venni, még arra is, hogy 3 csillagot adjak. Ugyanakkor, ha az a kérdés, hogy ő most rejtőzködik, akkor talán egy kicsit a környezetből többet kellene adni. Most annyira körbevágtuk ezt az egészet, hogy ez a zöld még kevés nekem ahhoz, hogy őt rejtőzködni lássam. Elhiszem, mert leírtad, de én most nem a rejtőzködést látom, hanem azt, hogy zavar ott engem az a fikusz levél, és én azt onnan elhajtanám. A tömegelhelyezésnek sem ártana, ha oldalirányban kapnánk még valamit, akár két-három ujjnyit is ahhoz, hogy ez az egész a maga dekomponáltságával majd helyrebillenjen. A háttérrel, ami történik, az abszolút rendben van, látom egyébként, hogy itt is valamilyen, akár dupla expós, akár tükröződéses helyzet van, ezt persze nem tudom innen egyből megmondani, hogy ez micsoda, de valami fátyol került erre a képre, ami nem tesz rosszat neki, az ott helyén van. Nyilvánvalóan az is kérdés, hogy ez a macska mennyire barátságos, mennyire kezelhető, mert mindebből a ritmusból nekem most a humor irányába kilóg, hogy a kis homlokán ott vannak ezek a szöszök. A mi macskánk is, és tulajdonképpen az összes ilyen bujkálós őrült, de nekem azért most ez nem annyira illik ehhez a képhez. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás