Örülök neki, hogy Feri elkezdett dolgozni a csendéletekkel, ha még a saját módján is. Erről a képről meséltem neki, mert kérdezte a véleményemet, és én most ezt fogom nektek is elmondani, amit akkor Ferinek elmondtam. Az tökéletesen rendben van, ahogy ez az egész szerkezet megjelenik a háttérrel, és én azzal teljesen tisztában vagyok, hogy egy családi környezetben mennyire nehéz kiszakítani egy akkora térdarabot, amire egy ekkora objektum úgy elfér, hogy még a háttérrel is tudjak vacakolni. Én is néha gondban lennék azzal, hogy hol tudom ezt a helyzetet installálni. Mégis azzal kezdeném, ami a háttér. Két eset van: az egyik, hogy vagy művészi rendetlenségben gyűrött a háttér, vagy pedig sima. Mind a kettő érvényes. A gyűrött, mesterségesen öregített háttérnél a struktúrák játékával valami keserűbb ízt tudunk a képhez hozzáadni. Ezt úgy szokták csinálni, hogy vesz az ember egy lepedőt, kint hagyja a kertben, esik rá az eső, veri a por, szívja a nap, és ebből elég szép helyzet tud létrejönni. Ebben az esetben érvényes az, ha kicsit pecsétes, ez akkor egy vállalható helyzet. A másik az, amikor a háttérrel úgy dolgozunk, hogy annak egy lírai ízt próbálunk kölcsönözni. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor az ember ezt kivasalja, és az anyag természetes esésének a gyűrődéseit, hullámait használja. Akkor sem jó, ha teljesen ki van feszítve, és semmilyen hullám, mozdulat nincs a háttéren, mert akkor azt papírral is megoldhatnánk, de ilyen textil esetében az anyagszerűséget jó ábrázolni. Ennél a háttérnél az a bajom, hogy, ez gondolom bent volt a szekrényben, Feri kivette, és nem figyelt arra, hogy a háttérnél ezek a hajtásvonalak hogy fognak létrejönni, és az mit fog kiadni. Még azt is mondom, hogy ez is érdekes lehet, de akkor kifejezetten erre rá kell játszani. Olyan súrlófényekkel, hogy ez még erősebb legyen, hogy tulajdonképpen azt a rendet próbálja az ember létrehozni a képen, amit a vasalt szekrénybe tett ágynemű mutat, és annak valamilyen ellenpontját keresi a tárgyban. Most itt ez nem történik meg. Mondhatnátok, hogy nem annyira fontos, mindenki a virágot nézni, igen ám, de valamilyen keretbe ezt belefoglaljuk, és ha a háttér rendezetlen, akkor az egész csendéletre ez rányomja a hatását. A másik, amiről szeretnék mesélni, az a váza. Ez a csokor nagyon érdekes virág, nagyon pici felületekkel dolgozik, vannak kis levélkék, és az egész összpontosul, mint egy kábelköteg, a vázában. Ez az, ami a vázánál már annyira besűrűsödik, hogy akkora tömeget kezd el képviselni, ami felborítja ezt az egész egyensúlyt, ami a képen gyönyörűen megmutatkozik. Kifejezetten ehhez a vázához az átlátszó váza nem biztos, hogy szerencsés. Ráadásul, ha színben gondolkodunk, itt most ott van a zöld, a sárga, és akár a kék, akár a vörös izgalmasan tudná ezt az egész kompozíciót bolondítani. Egy mélyvörössel, vagy egy középkék vázával ez az egész izgalmasan létrejöhet. Mondhatjuk, hogy ennyiféle vázánk nincs, oké, papírboltban lehet venni krepp papírt, aminek az a tulajdonsága, hogy egy nagyon szép, rusztikus felületet ad, viszonylag könnyen lehet vele dolgozni. Ha ezt a vázát, amibe ez a virág most van, bevonja Feri ezzel a krepp papírral, behajtogatja szépen, elrendezi, és utána teszi bele ezt a virágot, akkor valószínű, hogy ez az egész jobban mutat, és nem kell hozzá vázát venni. Ilyenkor az is felmerül problémaként, hogy a krepp papírból a festék kioldódik, de ne tegyünk vizet a vázába. Ez a virág kibírja azt a kis időt víz nélkül, amíg elrendezem a kompozíciót, és akkor nincs probléma, hogy mondjuk összepirosoztam a lepedőt. A harmadik helyzet az, hogy ezeknél az apró virágoknál talán szerencsésebb lenne az, ha még több fényt kaphatnának, elvinné az egész kompozíciót a fehér felé. Akkor kezdenének el ezek tündökölni, és az egész helyzet jól módosulhatna. Egyébként elkezdtünk Ferivel azzal játszani, hogy milyen lenne ez a kép fekete-fehérben. Ha abban készülne szűrőzéssel, akkor egészen vakító fehéret is ki lehet hozni a sárga kis virágokból. Egyébként a kompozíció rendben van, jól mutat ez a virág, talán a kamera nézőpontját, ha kicsit lejjebb hoztam volna, még dinamikusabb lehetne ez a robbanás. Az irány jó, az út jó, biztatásképpen azt mondom, hogy ez egy három csillagos csendélet, a megjegyzésemmel együtt, és arra kérem Ferit, hogy próbálja ki azokat a dolgokat, amiket mondtam. És még mindig várom Feritől a klasszikus csendéletet. (hegyi)
értékelés: