Éjjel 2-kor kimentem wc-re, egy nyugodt város fogadott az aluljáróból kiérve. Ezelőtti napokon több mint 200 fiatal találkozott ezen a helyen. Ennyi ember egy helyen legutóbb az 5 éve bezárt diszkóban volt.
   Mindenki erről beszél a városban. Most egy lélek sincs az utcán. Elfáradtak a városi életben való megmártózásban.
   A városkulcs átvételének napján átvettem a vasútállomás wc-jének kulcsát. Papírt is írtam, hogy visszakapják üzemkész, tiszta állapotban, bár mikor átvettem éppen nem volt wc papír.
   Mielőtt beérek a tiszta klotyóba, azon tűnődöm, hová tűnt a 3 homeless az állomásról. Pedig most a váróterem ajtaja is nyitva van éjszakára. Biztosan elmentek egy csendesebb helyre aludni. Talán haza.
   Visszaérve a föld alá, újra Tigriccsel meg Prellel ittuk a kannásborfröccsöt. Amikoris megérkezett Kocsis Palya, a fesztivál arca. Szokásos "cigiapró" köre után leheveredett a szalmazsákra és azt ecsetelte, hogy nagyon jó képeket csinálunk. "Egész Ócsa benne van." mondta. Kedvenc képe a "kutyás" volt, "...amikor viszi benne a csirkét". Majd: "Bazmeg, ez csodálatos! Ezek életképek. Még az aluljárót is levettétek." Megkaptam életem legszebb dicséretét.
   A helyi csöves megértette a fesztiválunk mondanivalóját. Mint a szomszédok, akik nem zavarták jelenlétükkel a hangulatot. Vagy a körzeti megbízott, akit mindezidáig nem láttunk. Vagy a Polgármester, aki már nem akar velem beszélgetni a "graffiti mint művészet" kérdésről.
   Ma noise nap van. Chris Cunningham őrült videóit néztük 20-25 szalmazsákon hempergő suhanccal. Aki előbb menekült le az eső elől, az egy hiperaktiv hiphop tánc csapattal kényszerült egy fedél alá. Mindezt Banyek úr és Plesiv haverja előzte meg az "Über-Ócsa" szettel. Még egy aktivista házfoglaló is táncra perdült. Csak egy német turista aludt békésen nálunk délután. Ezen az esős, borús, zajos napon.

Hát úgy látszik, hogy a tanulók kedvet kaptak az íráshoz és ez egy nagyon jó és nagyon örömteli dolog. Bár egy fotós és filmes oldal vagyunk, de én ezt nagyon fontos dolognak tartom, hogy úgymond a társművészetekkel is legyen kapcsolata az alkotóknak, és bizony erre egy ilyen kis történet, egy kis novella nagyon jó eszköz, hogy kipróbáljuk magunkat. Én azért azt mondom a Lacinak, hogy lehet, hogy ez egy képsorban is megoldható feladat lenne. Tehát az a történet, amit ő elmesél ezt én el tudnám képzelni képekben is elmesélve, lehet, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni. Maga ami az írást jelenti, hát én arra azért azt tudom mondani, hogy ez egy viszonylag szürreális történet, amit itt olvashatunk. Jó ez a kis fölvetés, jó ez a kis karcolat, de vannak olyan kérdések, amik úgymond egymásnak ellendolgoznak. Tehát, hogyha én azt írom,, hogy „klotyó”, akkor a „homeless”-el nem szépelgek, tehát akkor azt írom, hogy csavargó. Hogyha azt írom, hogy „kannásborfröccs”, akkor utána például nem írok egy ilyen mondatot, hogy „Bazmeg, ez csodálatos!”. Ezek a mondatok nekem egy picit ilyen stílustörésnek tűnnek, de maga az a kép, amit ő itt fölvázol nekünk, az egy nagyon jó kép. Tehát én azt mondanám, hogy én megadom a két disznót és ismétlést kérnék a Lacitól képben. (szőke-hegyi)
értékelés: