Munkák | Látszótér

Szűrés

Föld felett, majd föld alatt

Vidd hírül a túlélőknek, hogy van még ennél is lejjebb!

Én nem fogadom el a 25-ös leckére ezt a házi feladatot. Nem elsősorban azért, mert itt egy halott madár van, ha jól látom a metrólépcső lejárón, hanem alapvetően úgy érzem, hogy ennek a képnek a színtana, vagy fényrendszere – bár én tudom, hogy ezek a márványkövek, vagy ezek a márványlapok ilyen kékes-szürkék, az oldalfal az ilyen okkeres csontszín keveredett és aztán ez a kórházi sárga kicsit aranyba hajlóan megjelenik ott középen -, de én úgy érzem, hogy igazából maga a kép nincs kellő költőiséggel elemelve azon túl, hogy szimmetrikusan egy állattetem középre van helyezve. Azt mondanám, hogyha valamilyenfajta verssel, valamilyen képköltészettel foglalkozunk, érdemes lenne még egy picit ezt megemelni. Én ezt ismétlésre visszaadnám. (szőke)

Kiskarácsony

Vásároljon Ön is szeretetet!

Itt elsősorban a bauhaus, a kubizmus jelentkezik, és megint azt mondom, hogyha félretesszük azt, hogy egy városban tapasztalt különleges jelenség ez, amit vizsgálunk egy ügyes és jó fénytani tanulmány az, amit látunk, amely elsősorban az absztrakt felé mozdul el. És ebben a fénytani játékban ez egy jó ujjgyakorlat, amelynél az sem elvetendő, hogy mindezt Laci a körülötte lévő világban, a nagyváros világában egész abszurd, ilyen neonpaplan formával fedezte föl és ráadásul abszolút kapcsolódva az ünnephez, a Karácsonyhoz. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Éjjel 2-kor kimentem wc-re, egy nyugodt város fogadott az aluljáróból kiérve. Ezelőtti napokon több mint 200 fiatal találkozott ezen a helyen. Ennyi ember egy helyen legutóbb az 5 éve bezárt diszkóban volt.
   Mindenki erről beszél a városban. Most egy lélek sincs az utcán. Elfáradtak a városi életben való megmártózásban.
   A városkulcs átvételének napján átvettem a vasútállomás wc-jének kulcsát. Papírt is írtam, hogy visszakapják üzemkész, tiszta állapotban, bár mikor átvettem éppen nem volt wc papír.
   Mielőtt beérek a tiszta klotyóba, azon tűnődöm, hová tűnt a 3 homeless az állomásról. Pedig most a váróterem ajtaja is nyitva van éjszakára. Biztosan elmentek egy csendesebb helyre aludni. Talán haza.
   Visszaérve a föld alá, újra Tigriccsel meg Prellel ittuk a kannásborfröccsöt. Amikoris megérkezett Kocsis Palya, a fesztivál arca. Szokásos "cigiapró" köre után leheveredett a szalmazsákra és azt ecsetelte, hogy nagyon jó képeket csinálunk. "Egész Ócsa benne van." mondta. Kedvenc képe a "kutyás" volt, "...amikor viszi benne a csirkét". Majd: "Bazmeg, ez csodálatos! Ezek életképek. Még az aluljárót is levettétek." Megkaptam életem legszebb dicséretét.
   A helyi csöves megértette a fesztiválunk mondanivalóját. Mint a szomszédok, akik nem zavarták jelenlétükkel a hangulatot. Vagy a körzeti megbízott, akit mindezidáig nem láttunk. Vagy a Polgármester, aki már nem akar velem beszélgetni a "graffiti mint művészet" kérdésről.
   Ma noise nap van. Chris Cunningham őrült videóit néztük 20-25 szalmazsákon hempergő suhanccal. Aki előbb menekült le az eső elől, az egy hiperaktiv hiphop tánc csapattal kényszerült egy fedél alá. Mindezt Banyek úr és Plesiv haverja előzte meg az "Über-Ócsa" szettel. Még egy aktivista házfoglaló is táncra perdült. Csak egy német turista aludt békésen nálunk délután. Ezen az esős, borús, zajos napon.

Hát úgy látszik, hogy a tanulók kedvet kaptak az íráshoz és ez egy nagyon jó és nagyon örömteli dolog. Bár egy fotós és filmes oldal vagyunk, de én ezt nagyon fontos dolognak tartom, hogy úgymond a társművészetekkel is legyen kapcsolata az alkotóknak, és bizony erre egy ilyen kis történet, egy kis novella nagyon jó eszköz, hogy kipróbáljuk magunkat. Én azért azt mondom a Lacinak, hogy lehet, hogy ez egy képsorban is megoldható feladat lenne. Tehát az a történet, amit ő elmesél ezt én el tudnám képzelni képekben is elmesélve, lehet, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni. Maga ami az írást jelenti, hát én arra azért azt tudom mondani, hogy ez egy viszonylag szürreális történet, amit itt olvashatunk. Jó ez a kis fölvetés, jó ez a kis karcolat, de vannak olyan kérdések, amik úgymond egymásnak ellendolgoznak. Tehát, hogyha én azt írom,, hogy „klotyó”, akkor a „homeless”-el nem szépelgek, tehát akkor azt írom, hogy csavargó. Hogyha azt írom, hogy „kannásborfröccs”, akkor utána például nem írok egy ilyen mondatot, hogy „Bazmeg, ez csodálatos!”. Ezek a mondatok nekem egy picit ilyen stílustörésnek tűnnek, de maga az a kép, amit ő itt fölvázol nekünk, az egy nagyon jó kép. Tehát én azt mondanám, hogy én megadom a két disznót és ismétlést kérnék a Lacitól képben. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem nagy kunszt?

Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nyár a paradicsomban
Készül az öcsi paradicsomlé.

Csendélet elemek, a csendélet rendszerei láthatóak itt és érzékelhető az is, hogy a fotós élménnyel közelít mindahhoz a látványrendszerhez amely nyilván ott az adott munkából, a paradicsom passzírozás, paradicsom befőtt vagy nem tudom hogy hívják, püré készítésekor megragadta őt. Az alapvető problémám az, hogy zseniális részlet megfigyeléseket lehet felfedezni, nemcsak az előtérben lévő fémtál fényeivel, formáival, nemcsak a laposabb, a háttérben látható laposabb tálban elhelyezett anyagokkal és az oda beérkező ellenfénnyel dolgozó, munkálkodó kezekkel, hanem a kép jobb fölső sarkában is egy egészen izgalmas tükröződő felületet láthatunk a még egész paradicsomformákon és abból a tükröződésből látható, sejthető, hogy ebben a teremben valahol egy ablak, amelynek a fényei itt megjelennek. A problémám az, hogy egyszerre három zseniális út is jelentkezik ezen a képen és a bőség zavarában maga a fotós az, aki nem dönti el, hogy akár egy képsorozatban, akár külön megfigyelésekkel, a külön megfigyeléseket, a fénytani megfigyeléseket, formai megfigyeléseket, csendéletszerű szellemiséget külön dolgozza fel. Olyan ez, mint egy nagy esküvői étlap, ahol minden egyszerre van összezsúfolva, és egyszerre jelentkeznek. Tehát a problémát abban látom, hogy László azon túl, hogy az élmény erőteljes volt, nem döntötted el, hogy az egyszerű tudósításon túl hogyan tudsz továbblépni. Az örömöt lehet érezni, az alkotás örömét a fényekkel, formákkal, de nem voltál elég határozott, vagy szőrösszívű magaddal, hogy ezekből a kis kincsekből, ezekből a féldrágakövekből melyiket válaszd. Meg kell hoznod tudni azt a döntést, pontosan a magad szempontjából az elbeszélés módod miatt, hogy eljusson a közönséghez az amit üzenni akarsz, hogy prioritást hozz létre. A belógó vörös tál, a félbehagyott kéz, ezek mind igazából nem a ritmikai érzéketlenség miatt, hanem a döntés meghozatalának hiánya miatt jönnek létre. Nagyon jó az irány, csak kellene előtte, mielőtt a gépet elkattintod magadban hozni egy döntést, hogy mi az üzenetem. Egy disznó. (szőke)
értékelés:

Találkozásom Szőkével
Nem épített, sőt bontott, de újra felépített, nem saját környezetből való, de kapcsolódás van és személyes emlék.

Nyilvánvaló, hogy ebben van egy humor, ha jól tudom az osztályfőnökünket is Szőkének hívják, meg ahogy én itt olvasom ide is az van írva erre a téglára, s ahogy az emlékezetembe ezt visszaidézem valószínűleg az Ősök Házában készült ez a fotográfia, tehát ebből kifolyólag többszörös kapcsolódás van - mondja Hegyi. Igazándiból értem és ez egy jófajta kapcsolat, ugyanakkor mint tárgyfotó, ettől a humortól el kell egy picit tekinteni. Azt kell hogy mondjam, hogy oké, itt vannak téglák, épített környezet, és ha ebben a formában elindulunk, akkor nyilvánvaló, hogy valami olyasmit akar fölvetni az alkotó, hogy az épített környezet egyik alappillére a tégla. Ugyanakkor ezek meg úgy néznek ki, mint egy emeletes ház, vagy egy nagyvárosból kicsippentett részlet. De ha ezt jól látom, ebben erősítsen meg a Laci, akkor viszont a történet második részének, tehát a második jelentésrétegnek kell erősebbnek és kidolgozottabbnak lennie, hogy ténylegesen azt higgyük, hogy ez egy, mittudomén, felhőkarcoló. És akkor működik a dolog. (szőke-hegyi)

vihar előtti?
Ejj, de szükség van rá, hogy néha csak úgy merengjünk csendben.

Az ilyen sziluettes, kontrasztos, kevés képelemmel dolgozó képeknél mindig van egy technikai minimum, aminek meg kell tudnunk felelni. Addig, ameddig egy szubjektív, mondjuk portrénál ez nem kérdés, addig igazándiból ezeknél a képeknél ez mindig is fel fog merülni. Én magát a kompozíciót elfogadom, és még azt is, hogy a csend leckében dolgozik ez az egész, és azt mondom, hogy azt látom, hogy olyan, mint hogyha egy jpg kép nagyon sokszor egymásra lenne mentve. Tehát én nem tudom eldönteni ezt, ebben kérem, hogy Laci segítsen, talán írja le ide a hozzászólásokhoz nekem azt, hogy hogyan is készít ő egy képet, tehát hogy milyen technikai feltételekkel és milyen metódussal, mert lehet, hogy valahol kisiklik ez a vonat. Olyan, mintha valahol el lenne ez technikailag kefélve. De a képpel nekem nincs bajom. Megadom rá a három disznót, de beszéljünk a technikáról, könyörögve, sírva kérem, hogy beszéljünk róla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban a legvégsőkig
Romániai utunk során egy tucat balesettel találkoztunk az autópályán. Állítólag éjszakánként sokszor látni az úton kivilágítatlan fatolvajokat is, mi már csak a hűlt helyüket találtuk.

Én itt a kompozícióról, a világításról és az egyéb dolgokról nem is nagyon szeretnék beszélni. Nyolcas lecke, mozgás kategóriába érkezett ez a lecke, és nyilvánvaló, a leiratból egyértelmű az, hogy itt egy baleseti helyszínt látunk, és ez van tulajdonképpen fotográfiai eszközökkel dramatizálva azáltal, hogy egy hosszabb expozícióval az elsuhanó autók fényeiből egy vízszintes csíkot hoz létre a fotográfus. Én a mozgás leckébe el tudom fogadni, értem is az áttételt, hogy az autó is mozog, az ember is mozog, aztán a kettő találkozik, és ebből létrejön egy ilyen baleseti helyzet. Ugyanakkor azt mondom, hogy ahhoz, hogy ennek a drámája el tudjon indulni, meg kell találni azt a kötődést, hogy nekem ez a szituáció mit jelent. Ezt a kötődést akkor tudom megtalálni, ha ezzel van időm foglalkozni. Nyilvánvalóan rácsodálkozom erre a helyzetre amit a leírat is elmond, hogy úristen, és milyen szörnyű, és ezek tényleg így vannak, csak ezek az érzések ebben a megfogalmazásban nem tudnak túllépni azon, hogy az ember szokványosan szörnyülködik akkor, amikor valami olyan újsághírt vagy híradót lát, ami egy ilyen balesetről szól. Maga a fotográfia azáltal többé válik, hogy nem a naturális balesetet mutatja, mint egy helyszínelő kép, ugyanakkor a személyességét, hogy a Lacinak ez mit jelent, azt nem tudom meg a képből. A leírat segít, de ha a leíratot eltakarom, akkor nem tudom, hogy az ő véleménye micsoda Azon kívül, hogy van egy konvencionális, sztereotip véleményünk erről a történetről, hogy igen, szörnyű hogy elütik az embereket, meg szörnyű hogy ez a fatolvaj életének vége. Hát igen, szörnyű. Erre azt mondom, hogy és még huszonhatmillió más történet is szörnyű, de ahhoz nekünk valami közünknek kell lenni, hogy fotográfiába tudjuk emelni. Ettől még én megadom rá a három disznót azért, mert a mozgás leckére jó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az utolsó portrém sok vérrel és agyvelővel.

Egy színházi, színpadi helyzetet látunk, egy manipulatív szituációban, tulajdonképpen mint egy filmes standfotót küldi be az alkotó ezt a kreált helyzetet, amit dokumentumszituációt sejtet, nyilván mondom, hogy sejtet, mert ha itt egy baleset vagy bármi atrocitás történt volna, akkor a gerincoszlop a hetedik csigolyánál a vállak kapcsolódása az nem így stabilizálódott volna, a végpont után ennél a helyzetnél a fej elcsuklana, ezek olyan apróságok, amiket az ember színházi, filmes módon rekonstruálja, felépíti, ezt érdemes tesztelni. Nyilván nem így kell értelmezni ezt az üzenetet, hiszen ez egy sokkoló kép, az alkotó sokkoló gegje. Gondoljunk itt a becukrozott hajra, nekem ilyenem nincs, én nem tudnám megcsinálni ezt a taréjt, ez egy gesztusüzenet, a zsaluzott vasbeton lépcsőkön a borospincében vagy valahol ahol az alkotó megpihen. Ennek egy gesztusüzenete van, ezt vagy elfogadjuk, vagy nem. Ugyanakkor a baloldali kéz, ami szintén fontos része ennek az összességnek ujjakban vágva van, nem igazán indoklódik, hogy az miért van ott elmetszve, a jobb váll íve és az úgynevezett teherautósbarnulás, amikor a sofőrök karja barnul le, itt a nyak körül látjuk ezt a naturális barna foltot, talán ott egy szúnyogcsípés is megjelenik vagy nyolc is megvan az, és mindezek egy rendőrségi dokumentumfotóban fontos motívumok lennének, a kép baloldali függőleges felületén viszont ezt vágja az alkotó. Én azt mondom, hogy ha az ember veszi a bátorságot, és csinál egy kvázivalóságos helyzetet, akkor ezeket mindent le kell modellezni, tehát szerintem van egy irány, egy elég meglepő irány, ha elfogadjuk, hogy az alkotót ez az irány érdekli, de ehhez ugyanaz az alázat szükségeltetik, pontos, precíz szerkesztés, vezetés egy ilyen képnél is, ami bármi másfajta képnél is várható.
Én két alkotót hívnék ide be, Tony Kaye Amerikai história X című filmje, abban van egy hasonló jelenet Edward Nortonnal (aki zseniális a filmben), és én javaslom, hogy nézzétek meg, bár nagyon kemény film, de az erőszakról szól, és a rendező ezt naturálisan ábrázolja, mint itt az alkotó, de ott nincs mellébeszélés. A másik pedig Gerhes Gábor festőművész, aki fotográfiákban álmodik meg beállított helyzeteket, de ő bevállalja, hogy ezek attól lesznek tragikusak és komikusak, de egyben nagyon erőteljesek és drámaiak is, hogy csináltak a helyzetek, tehát létrehoz egy történetet, és a modelljét abban úgy állítja be, hogy nincs kétségünk afelől, hogy az egy csinált helyzet. Itt pedig a kettő között vagyunk; csinált a helyzet de mégis valós akar lenni, és ezt a döntést kellene meghozni, ha a laci ezzel még foglalkozni akar. Én erre egy disznót adnék. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bemutatom kamaszkori szobámat. Sok időt töltöttem interaktív falai között.

Ez a film, ahogy a leirat is közli velünk a gyermekkori szobát mutatja be részben, ami persze nagyon érdekes felvetéseket hoz elő, hogy ez a kis Tasi Laci annó a Windows asztalát, vagy az operációs rendszernek a felületeit tette a szobájának a fő motívumává, és ez bemutatkozásnak egy nagyon jó helyzet, bár visszautal időben is a gyerekkorhoz, tehát lehet, hogy ez a megoldás érvényes lehetne a gyermekkor leckére is - de azért jó bemutatkozás is. Ugyanakkor a filmnek az egyik hiányosságának tartom, hogy ezek a felületek megkívánnák az interakciót, valamilyen beavatkozást, manipulációt, tehát ha már van ez a dolog, akkor ezeket egyrészt mozgásba lehetne hozni, másrészt az alkotónak a viszonyát, viszonyulását ehhez a történethez nem biztos, hogy megismerjük. El is kezdődik ez a beavatkozás a kis egér kurzorral, de hogy mire kattint, hogy utána mi történik, az már nem világos, nem nyit újabb irányt. Azt, hogy ő ebben a világban esetleg a mai napig benne tud maradni, vagy már egy kritikai szemlélete van ezzel a dologgal szemben, tehát azt, hogy ő ehhez a gyermekkori szobabelsőhöz milyen módon viszonyul, az a filmből nem derül ki. Márpedig ez egy fontos dolog lenne, mert nagyon erős a képi üzenet, nagyon szürreális ez a világ, amit ő itt bemutat, hogy belekerülünk tulajdonképpen a Mátrixba, a rendszerbe, de ez csak az üzenet egyik fele, és minden ilyen történetnél az alkotó személyes, érzelmi kötődése, kapcsolata, ami lehet bármilyen irányú, hiszen az nekünk mindegy, nem mi határozzuk meg, de az biztos, hogy létezik, csak itt mintha erről hallgatna az alkotó, mintha nem akarná megosztani velünk ezt az érzelmi vonalat. Úgyhogy én azt mondom, hogy az első leckére ez egy elfogadható megoldás, de azért várnánk ezt a megközelítést, amit egyébként a Lacinak az előző képénél nagyon is láthattunk. Tehát ha ott egy ilyen koncentrált megfogalmazást tudott tenni, és ilyen filozófiai üzenetet tudott számunkra megmutatni, és nem csak a verbális üzenetben, akkor ennél a munkánál ez éppúgy számonkérendő, hiszen ezek a leckék ezekről a személyes kapcsolódásokról szólnak. Én három disznót javaslok erre a munkára. (szőke-hegyi) értékelés:

Ki vagyok
Magamra vetített gondolataim.

A felvételen egy talán színpadi helyzetet látunk, ahol a falra vetített szöveg szoros kapcsolatban áll a kompozícióval és azzal az üzenettel, amit az alkotó közölni szeretne; „A gondolataim én vagyok, a ruhám nem” és ebben a szöveg is egy tipográfiailag jól komponált szöveg, és nagyon érdekes, ahogyan az alkotó saját magát és a ruháit elhelyezte ebben a térben, nagyon jó meglátás az, hogy ezek az inverz betűk, hiszen ők világítanak a felületen, és az ún. papír az, ami sötétben marad, ezek a képi jelek csak akkor fognak érvényesülni, ha a világító betűformákban helyezkednek el, és jól meglátta, hogy a nem szónál helyezte el a ruhakupacot, és nagyon jó meglátás az is, hogy az ÉN, az énüzenet, a saját megjelölése mellé helyezte el a fejét, és a V betű szára lehetővé teszi, hogy az orrát, a száját láthassuk, tehát az arc gesztusaival szembenézhetünk. Noha ez feltehetően egy akt, mégis szemérmes tud maradni az üzenet azáltal, hogy takarásban, azaz sötétben tartja a test nagyrészét, de mégis, sziluettként ez a forma meg tud jelenni. Ami a képi üzenetnél egy fontos dolog, hogy ez egy perspektivikus helyzet, ahol egy fal vagy vetítővászon előtt ül az alkotó és előtte van egy tér, ami bár nagyon haloványan, de érzékelhető a deszkák iránya, és ezeknek a kép háttere felé való iránya, tehát ez is egy jó gondolat. Egy picit abban vagyok bizonytalan, hogy a vetítővászon főleg a kép bal oldalán nagyon nagy mértékben megjelenik, és nem vagyok 100 %-ig biztos abban, hogy ennyire nagy teret kellett volna oldalirányban hagyni. Tehát a vágással itt még jobban lehetett volna koncentrálni ezt az üzenetet, még akkor is, ha ettől ez a centrális sáv, vagy a centrális kompozíció kibillenne. Talán a kompozíciónak még jót is tenne az, ha egy picit feszítenék a képhatárokat ezek az üzenetek. Most ezek a határok nagyon konszolidáltak, és jólfésültek, de ennél lehetett volna egy picit dinamikusra venni a vágást. De abszolút három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés: