Otthoni elmélkedés közben született meg a koncepció, . Egy monocrome lencsés telefonnal készítettem a képet. A sötét szoba komorságából az egyetlen égő lámpa felülről világítva emeli ki az arcomat. Némi akrobatikával a sötét háttérből előnyúló kezem a megszállottság manifesztuma.
Máté, üdv a téren, jó kezdés ez, és várom a folytatást is! Tetszik, hogy gondolkodsz, hogy mondani szeretnél valamit, hogy eltervezed és megvalósítod, és az is, hogy van ebben valami szarkasztikus humor is. Jó a kompozíció, alapvetően a tónusok is jók, bár fenn, ahol a kezed van, ott egy kicsit szürkébb a kelleténél, de ez utómunkában javítható. Egy valami van, ami javaslat. A könyv. Az, hogy ez egy új könyvnek tűnik, azt is hozza, hogy nem fekszik ki, és ahol nem fekszik ki, ott zavarosabbak a formák, ez elbillenti az egyensúlyt. Érdemes olyat választani, ami ennél akár öregebb, akár még talán viseltesebb is. És még az, hogy ha ennyi hely van a könyv előtt, akkor ez az üres tér óhatatlanul igényelne még tárgyakat, tollat, vonalzót, akármit, ördög tudja, de sok így az üresség. Csináltam egy verziót, ettől függetlenül simán megvan a 3 csillag is, és várom, hogy folytasd, csinálj még akár önportrékat is. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Szeretem ez ötletes fotókat is, amiben van egy kis "analóg" varázslat, természetes fotósmágia, és ez ilyen!
Köszönöm a jótanácsot illetve a bíztató szavakat.
szerintem ez egy nagyon jó feladat megoldás. jó az ötlet, tetszik a kompozíció (amire az ott, ahol kinyitott könyv - ami a kép szempontjából mindegy, hogy mi - is szépen rájátszik) egy nagy hibája akad, az pedig a megvilágítás. kellene valami derítés vagy ellenfény (nemtom egy gyertya?) az arcodra, nagyon egy tónusú az egész, pedig úgy szépen kirajzolná a formákat. érteni vélem a koncepciót, a leírsból "az egyetlen égő lámpa felülről világítva emeli ki az arcomat" de ez inkább a kárára megy a képnek ... ettől függetlenül nekem ez maximálisan bejön, de ha fényképezünk (fénnyel dolgozunk) érdemes ám játszani a fényekkel :)
ui.: asszem a leírásban szereplő manifesztum szó miatt (is) ugrottunk rá most erre AU-val, de erről majd máskor mesélek (mesélünk) ;)
Az irodalom hatásáról szóló képed alatt két olyan könyvet említettél, ami számomra nem irodalmi kategória (non-fiction), bár mindkettő érdekes. Szerintem Hrabalt olvasni jó, és abban is segíthet, hogy egy képen ne csak az arányokkal és a látvánnyal törődj. Persze a képről majd pedellusunk elmondja a magáét, én ahhoz nem értek.
Köszönöm a hozzászólást, még barátkozom a Látszótérrel, de ez a művészi hozzászólás igen bíztató.
Hogy őszinte legyek, a könyv a képen a "Magasabb rendű hűség"(James Comey) az FBI egykori igazgatójának vallomása Trump Amerikájáról. A könyv illetve oldal választás egyedül az arányokat szolgálják. Az ötlet Krekó Péter, "Tömegparanoia" könyve olvasása közben körvonalazódott. A képem konnotációja megengedi a szubjektív értelmezést, bár az én narratívám az irodalom inspiráló erejéről szól. Remélem sikerült megválaszolni a kérdést.
A Túlságosan zajos magány a maga bizarrságával egy fantasztikus olvasmánynak ígérkezik.
Érdekelne, mi az a könyv, és pontosan hol is nyitottad fel, mert amúgy önmagában is elég bizarr, de ugyanakkor jól fésült is ez a kép, egy ötlet kivitelezve, de a lélek, ami a bálákba rejtett, gondosan kiválasztott kötet, mondjuk egy Hegel, vagy egy Hieronimus Bosch a présgépben, az itt mi volt?, mert ha lett volna, és még mondhatod, hogy volt, az végképp elégedetté tenne, és mert ilyen fiatalembertől váratlan volna, hát a meglepetés lenne az az adalék, a véres hentespapírok és kartonok között előkacskaringózó gondolat, amit el lehet szopogatni, mint a cukorkát, vagy kortyolgatni, mint az alkoholt, amíg szét nem árad a vénáinkban, hogy felszívódjon valahol a szívünk és agyunk között félúton, közelebb az utóbbihoz, valahol torokban.
Ha nincs meg, miről zagyválok itt: Túlságosan zajos magány
Üdv a Téren!