Hagymatikum

Nem tudom, mi az a Hagymatikum, szóval erre nem tudok mit mondani, annyit tudok, hogy Makón van valami templom, amit azt hiszem, még a Makovecz épített meg valami uszoda, ami nem működik rendesen, hát igen, ezek a Makovecz építményeknek a hibái általában, hogy van egy nagy grandiózus elképzelés valami organikusról, csak aztán a megvalósításnál valahogy mindig hiba csúszik és a funkció meg a forma nem nagyon találkozik. Ez is egy érdekes kérdés, hogy itt most mi akar ki nőni, Nyolcadik utas a halál vagy valami obszervatórium, nem nagyon lehet érteni és ez a nem nagyon lehet érteni ez átjön a képre is. Azt gondolom, hogy nem egyszerű dolog valamit úgy lefotózni, hogy az ne legyen túlságosan primer, hogy hordozhasson valamennyit az alkotónak a világából is és még ráadásul áthozza azt is, amit maga az építész is akart, akkor amikor még az építész fejében sem teljesen világos, hogy mit is akart. Így a funkció sem érthető, hogy ez most egy pálmaház vagy mi akar lenni, talán templom vagy a fene tudja, de ez így önmagában nem jön át, szóval nem biztos, hogy a te hibád, hogy ezt most nem sikerült megvalósítani. Nyilvánvaló van mit technikailag javítani, most nagyon úgy tűnik, hogy itt nincs bent világítás, viszont ha ez így van, akkor neked kell oda valamit vinni, hogy a belső teret még valamennyire tudjad deríteni, hogy értelmezhetővé váljon. (hegyi)

Hozzászólások

Ez a nap kommentje nekem :)

Köszönöm az elemzést. Igen, Makó, fürdő, és az épület gyönyörű amúgy. Nekem csak annyi problémám volt, hogy az első néhány alkalommal nagyon nehéz tájékozódni benne, annyira labirintusos. Ez a részlet kb 6-8m magasan van a csarnok közepén, és valóban nem volt világítás, ami ellen ilyen távolságból semmit nem tehettem. (Annyit talán még hozzátennék, hogy a kép számomra azért volt fontos, mert egymillió fényévvel a kényelmi zónámon kívül készült: tekintve a lecke témáját, valamint azt, hogy fürdőruhában, nézelődő tömeg előtt, Nikonkát páralecsapódástól, magamat pedig a vérmes takarító nénitől féltve készült. A félénk fotósok lehanyatló sorsából törtem ki épp... :) )

Kitűnően rögzített pillanat, szög és észrevétel: közel monokróm fekete-fehéret tudtál a színes épületben fotózni az ellenfénynek köszönhetően.
Csak tudnám, mitől kelti bennem a látvány a részletek kidolgozottsága, mívessége, pontossága dacára a 'hiába szép' érzését, miért nem akasztja el a lélegzetemet, mikor minden adott hozzá...

Új hozzászólás