Hajnali varázslat

Azt hiszem, sokszor a kicsi élőlények munkája is mérnöki pontossággal van megalkotva. És mindezt a hajnali pára láthatóvá teszi a számunkra.
Egy nagyon érdekes leckét kapunk, egy nagyon érdekes filozófiai megközelítést az épített környezetre, és ez az egyik hozzám nagyon közel álló megközelítés, hogy megfigyelünk olyan helyzeteket, aminél azt kell hogy mondjam, hogy azért nagyon nagy arányában, kilencvenkilenc százalékban az épített környezetre az ember által épített környezetet értelmeztétek, és én annak külön örülök, hogy a Csongor itt az épített környezet leckét úgymond kiterjeszti erre a pókhálóra is. Az egy nagyon szép és klasszikus megközelítés, amikor ezeknél a pókhálóknál a hajnali dér- vagy páralecsapódás által létrehozott gyöngyfüzéreket látjuk, merthogy ezek a gyöngyfüzérek azok, amik a pókháló struktúráját kiemelik, és új értelmezésbe helyezik. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezekkel azért is érdemes foglalkozni, mert ezek a megfigyelések a későbbiekben, az úgymond kreatív fotográfiában is létrejöhetnek, mint eszközök, tehát hogy mondjuk éjszakára kint hagyok a szabadban egy ruhát, vagy egy bármilyen más anyagot, akkor azon is ezeket a lecsapódásokat megfigyelhetem, tehát ezekre jó odafigyelni. Ami pedig a kép kompozícióját illeti, egy klasszikus aranymetszéses kompozíciót látunk, a pókhálónak ez a középső része ez nagyjából a bal felső aranymetszéspontra esik. Még egy dolog, ami fontos nekem, mégpedig az, hogy ezen a képen van egy sejthető várakozás vagy egy feszültség a történetben azáltal, hogy magát az állatkát, ezt a kis pókot nem látjuk. Tehát ettől az egésznek a meseiségén túl és a konstrukción túl van egyfajta feszültsége, hogy várjuk azt, hogy most mi fog vajon történni, előmászik ez a kis pók, vagy bererül valaki ebbe a hálóba, tehát mindenféleképp jó meglátásnak látom. Nem akakr ennél sokkal többet, viszont amit vállalt, azt teljesíti is a kép, és ez egy nagyon jó dolog. Örülök annak, hogy ráadásul itt a mélységélességgel is játszott a Csongor. Ezt mindenféleképp háromdisznósnak tartom, azért, mert ez a megfigyelés a későbbiekben nagyon fontos lehet. Ez egy olyan tanulmány, amit érdemes kipróbálni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

A szokatlan módon hívható, de biztosan megjelenő testvér című Törökösenemhez ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Szerintem is jol eltalalt, nyugis kep...csend-kategoriaban is megallna a helyet...
Nekem leginkabb a kep bal felso sarkabol a jobb alsoba tarto iv tetszik.

Csongor, ezt a képet eltudnád küldeni nekem egy ici-picit nagyobb méretben? Semmi különösebb célom nincs vele, csak szép fotópapírra kinyomtatnám, keretbe tenném, és a szobám egyik kis szegletébe kitenném. Nagyon szép, nyugató kép.
m.mariann88@hotmail.com
...vagy ha nem akarod elküldeni, akkor megengeded, hogy ekkora méretbe lementsem a képet, és a leírtak szerint használjam?
Előre is köszönöm!

Nagyon köszönöm, mindenkinek! Főleg azért, mert nem kioktató megjegyzések jöttek! Igazán jól esett! Az előtérben látszó, halvány növényrészlet, az maga a sövény többi ága, ami között megbújt a pókháló, igyekeztem az alkotásra fókuszálni, így lett minden más halvány elmosódott! Köszönöm még egyszer a hozzászólásokat!

Szép téma és tetszetős kivitelezés, külön örülök, hogy nem a szokássá vált mélyég-háttérrel készült, hanem látszik a valódi környezete. Nem értem a nagyon közeli, elmosódott pitypangot és másik növénykét. A kedvenc részletem pedig (ezeken a felénk lendülni látszó harmatcsepp-láncokon kívül) a bal szél, ahol megbomlik a háló síkja.

Hasonlót én is készítettem, egy hajnalon :-)

Mondom én, hogy kéne egy CSODA lecke is!
Most komolyan, ez mi, ha nem egy csoda?
Fantasztikus alkotás, és az is, hogy te ezt megláttad.
Gyönyörű kép.

Új hozzászólás