Halálra itélt
A pécsi szénmosó épülete, bontás előtt

Egy nagyon szép fényben és struktúrájában is nagyon szép megoldást látunk, egy dokumentációt erről a helyzetről, és az alkotó egy nagyon fontos döntést hozott akkor, amikor a kép arányait beállította; gondolok itt arra, hogy a kép több, mint fele az az eget birtokolja, és a másik, kicsivel kevesebb, mint fele az maga az épület, tehát az épületre mintegy ránehezedik az ég, és az égen lévő struktúrák. Ebben az asszociációs helyzetben filozófiai szerepe van annak a térnek, amit az alkotó az épület fölött hagy. De ha letakarjuk magát az épületet, és csak ezzel a fénytani jelenséggel akarunk foglalkozni, akkor egy kérdés felmerül bennünk, hogy nem kellett volna-e valamivel kiegyenlítettebb helyzetre várnunk, mert most a kép jobb és balfele nagyon nagy dinamikai jeleket mutat, és a jobb felső sarok teljesen becsukódik és elmegy feketébe, addig a bal felső sarok majdnem elmegy a fehérig, és itt, ennél a képnél most ettől van egy féloldalas érzete az embernek, mintha a kép bal felső része nem lenne befejezve, mintha ott kiszaladna ez a tömeg, és tónusérték. Tehát én abban gondolnám a megfejtést, hogy akár utólag beavatkozva, akár maszkolással, mivel viszonylag jól látszik, hogy hol törik meg ez a formai helyzet, kb. a kép harmadánál, és ide akár maszkolással valamelyest korrigálható. Egy pici kérdésem van a Ferihez, hogy akkor, hogy ha van egy ilyen riporthelyzet, amikor dokumentálunk, mint egy fotóriporter, akkor vajon ez egy ilyennek a nyitánya vagy záróképe lehetne, de én el tudnám képzelni ezt a történetet feldolgozva riport formájában, úgy, hogy ezt a történetet végigkérdezzük, és ebben megjelenhetnek a volt szereplők, tehát ez a történet szocióban feldolgozható lehetne, és akkor ennek egy nagyon szép része lehetne egy sorozatnak ez a kép. Tehát ha a Ferit izgatja ez a fajta házi feladat, ami van is, a riport, akkor akár ez a történet alkalmas is lehetne arra, hogy hogyan tudunk leirat nélkül, csupán a fotográfia eszközeivel létrehozni egy riportot. Visszatérve ehhez a képhez én azt mondom, hogy a háttérproblematika az a gond, ami miatt számomra ez a kép kétdisznós. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Hányszor be akartam menni fényképezni, már modelleket is találtam, de közbejött az utazás... de jó, hogy megörökítetted, egyébként elfelejtettem volna.

Nagyon jól eltalált kép. A felső rész éles két részre osztása jól ellenpontozza az alsó rész többé-kevésbé megjelenő szimmetriáját. Ehhez a témához jól találtad el az eszközöket, a felhasznált technika, a kompozíció erősíti amit mutatni akarsz.
Szerintem.

Köszi. Biztosat nem tudok, nem dolgoztam ott soha. :) De, ha jól tudom, ide hozták a szenet a bányából, itt ki mosták belőle a port amit egy szállítószalag az erőműbe vitt, illetve brikettet csináltak belőle. A darabost tovább vitték kokszosítani, meg a tüzépekre. :) Szóval afféle szénosztályzó lehetett.

Feri ez nagyon szép. Sírhatnékom támad tőle. Elárulnád nekem, hogy mit csinálnak egy szénmosóban? Gőzöm nincs mi történik egy ilyen helyen.

van ebben a képben valami különös méltóság, ahogy áll a sokat szolgált épület ebben a szép fényben a felhő kulissza előtt (szűrő?)
kell az a kis disszonancia is, ami ott középen kicsit balra feldőlt építőkockaként megtöri a kimért rendet

Új hozzászólás