Ez még a csendélethez nekem kevés. A kép finoman világított, és a gondolatisága rendben van, de a tárgyi környezet, és az abban elfoglalt helye iskolás. Valamivel ezt meg kell bolondítani, önmagában az, hogy egy falhoz letámasztunk egy hegedűt a vonójával, ez még nem mondd nekem semmit arról, hogy te erről mit gondolsz, vagy hogy ez számodra miért fontos. Ezt tárgyakkal kell kifejezni, nem dumával, tehát vagy vigyük el valami ellentétpár felé, és ebből az édeskés világból hozzuk vissza egy vaslánccal, vagy nem tudom, egy zsíros bödönnel, vagy vonjunk párhuzamot akár organikus természeti formák között, vagy emberrel próbáljunk meg valamit kezdeni, de ez így önmagában nekem még csak egy tárgy a sok közül. Nekem ez nem hordoz olyan üzenetet, amivel én, mint néző öt másodpercnél tovább tudnék foglalkozni, és elindítaná a fantáziámat. Márpedig az lenne a dolog, hogy a nézőt lekössük valamivel, mert különben tovább lapoz. (hegyi)
Köszönöm az elemzést!
Háát.. Bennem ilyesmik fogalmazódtak meg: miért ez a csend? miért tették le? miért a sötét? miért van még mindig mégis reflektorfényben? Ez egy színpad egy része? Hallgatóság?
Számomra meg pont a csendélet klasszikus megvalósítsa az ami iskolás! Ezért nem érdekelt soha ez a téma.
Attila, amit iskolásnak mondasz, az jelen esetben tanulás szempontból lenne fontos, hogy az ember kigyakorolhassa a komponálást, a teret, a tömegelhelyezést, a színdinamikát. Csinálj egy klasszikus csendéletet, akár valami festő képének fotóban való megoldását, higgy nekem, hogy izgalmas lesz megoldani azokat a dolgokat, amit első látásra nem is gondolna az ember, hogy a megvalósítás során problémaként felvetődhet.