Harc
Sirályok kontra albatroszok, mindössze egy morzsányi kenyérért vívott harcban. Ha nem vigyázott az ember, könnyed mozdulattal kivették a kezéből is, amint a szájához emelte azt.

Gyakorlatilag egy teljes irodalmi anyagot olvashatunk hozzáfűzésként a képhez, és itt az albatroszokon és sirályokon kívül még egy virtuális állat is szerepel a képen, ez pedig a hal. Onnan tudom bizonyítottan, márpedig egy mágikus halnak kell lennie, hogy az albatroszok ezt a halat nem akarják elkapni, mert a halnak a szemével látjuk ezt a képet, halszem optikával. Ha csak a mozgást keressük a képen, akkor az jól érzékelhető. Nekem ez három disznós kép, de a Hegyi itt mutogat, hogy ő egy disznót visszatartana, mégpedig azért, mert Tamás hajlamos túlsimogatni a fotóit a számítógépen, itt az élesség lett túlhegyezve, és ez a fajta ég kék már nem mutat természetesnek, tehát színben is valami túlzás érzékelhető. Most akkor mi legyen? Tamás, elfogadod? (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

51
Értékelem!

Őzintén szólva nem tudom, hogy mit véltek a képen túlélesítésnek, mert, ha jól emlékszem semmit sem élesítettem rajt, hisz pont az elmosódások voltak a lényegek. (ha a szárnyak alatti fehér "csíkokra" gondolsz... azoknak a madaraknak ilyen a tollazatuk. (Ukrán filmmel mi a helyzet???????????????????????????????????????????)

75
Értékelem!

Nem tudom, Tamás, persze elfogadom, ha stílusnak mondod, mert még nem láttam hozzá elég képed, de én úgy egyébként az ilyen dolgokról azt mondom, hogy meg köll gondolni, hogy valóban hozzáadnak-e a képhez vagy se. A stílus és a modor más dolog, a túlélesítés pedig kifejezetten zavaró digitális betegség tud lenni, amivel ugye analógban ritkán találkozol, de szerintem az se tesz hozzá igazán a közléshez. Mondom, saját kútfő, és lehet vele(m) vitatkozni. :)

57
Értékelem!

András: Köszönöm és természetesen elfogadom, hisz nem a disznó a lényeg, hanem a vélemény. A Hegyinek meg üzenem, hogy ez nem hajlam, hanem stílus....

91
Értékelem!

Látom, nincs közöttük az én galambom ! Tetszik, habár én egy sirállyal kevesebbet engedtem volna az objektív elé ˇˇˇ˛˛˛˛:-|l

62
Értékelem!
71
Értékelem!

Hányas az objektív? Hány képből raktad össze? Nagyon látványos, tecc. :)

57
Értékelem!

Nem tudom Feri, az ott az óperenciás tenger... de ez a túlsó fele. ;)

61
Értékelem!

Tamás: Melyik bolygó van a háttérben?

54
Értékelem!

Nekem ez képed tetszik a legjobban!

Új hozzászólás