Ezek azok az élmények, amelyek mindannyiunkat, akár egy-egy utazás során is, egy tizedmásodperces pillanatra is megragadnak, és foglalkoztatnak. Vannak olyan épületek, amik úgy válnak a természet részévé, hogy bár ember által épített tárgyak, de mégis a természet olyan szinten fogadja be és el őket, ami egészen példátlan mesei érzéseket, történeteket hív elő. Ennél a képnél is ez az erény. Talán a kép tetejéből én lehagytam volna. Jó ez a ritmus így is, de egy pár milliméternyit le lehetett volna talán hagyni. De mindenféleképpen izgalmas és szép kép, pontosan azért, mert ez a ház valószínűleg itt állt tavasszal is, nyáron és talán télen is. Érdekes lehet az, hogy különböző évszakokban visszatérni és megfigyelni ezt a kapcsolódást, mert itt ennek a meséje az épület és a környezet viszonyáról szól. De talán legizgalmasabb párhuzam ebben az őszi élményben sűrűsödik, mert a ház lepusztultsága és kora rímel arra a fajta érzésre, ami a lombjait lassan lehullató fáknál érezhető. Én ennek külön örülök, hogy jó időpontban készült a kép. Lehetne azon vitatkozni, hogy vajon kellenek-e erre a képre a színek. Biztos érdekes lehet az is, hogy a színek megjelenjenek. Bár én azt gondolom, hogy az akkor már ezt a nagyon is jól dekódolható konstrukciót, és kompozíciót megbonthatja. Pontosan a ház lepusztultsága az, ami esetleg túlságosan nagy hangsúlyt visz a házra színesben, míg fekete-fehérben finomabbak ezek a tónusjátékok, amik a vakolatnál vagy a tetőn érzékelhetőek. (hegyi)
értékelés: