Hazafelé...

Hazafelé...

Hát, én tudom, hogy ez hol van, de azért azt hozzáteszem, hogy kevés ember lehet, aki ebből megmondja, hogy ez a dörögdi klastrom. Nem kötelezően kell ezt tudni, viszont ahhoz nekem ez önmagában kevés, hogy elvigye a vállán a képet. Ez olyan, mint egy kamera a képben, de az, ami a túloldalon történik, így, ebben a formában nem annyira érdekes. Valamit még itt kellene ezzel kezdeni. Legfőképpen azt, hogy nem elég belenézni ebbe a lukba, valamit ettől várnunk. Akár azt is lehetne ábrázolni, hogy nem, nem várunk ettől semmit, de akkor ennek a lukságát kell jobban megfogni. Úgy tűnik most, hogy ez az élmény, ez az érzés valahol benne maradt a képben, nem jött ki. És az utazás, megérkezés pedig megint egy olyan dolog, hogy kettőnkön kívül nem sokan értik, talán csak azok, akik a rádióműsort hallgatják, de ennek a képnek e nélkül is meg kellene állnia. Anita, kapcsolj rá, el vagy tűnve megint, és ezt most azért mondom ide, mindenki előtt, hogy azért mi dolgoztunk együtt nem keveset, és volt is eredménye. Az elmúlt, lassan egy év nagyon a lazulásról szól, és ezt nem tartom jónak. A szabadság a kezedben van, engedd szabadon azt a madarat, és hadd szálljon. Kérném a munkákat! (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

33
Értékelem!

Elhárító mechanizmusok c. adásomhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak, köszönöm :)

36
Értékelem!

Szépek ezek a fények a falon... Sokféle érzés van bennem a kép kapcsán.

Van egy pici szakrális hangulata is ennek a betűző napfénynek, a kiégett, vakító külvilágnak. Mint amikor valaki sokat van elzárva a napfénytől, és ezért kápráztatja a fényáradat ami bejön... És mindeközben ott a remény, mert van fény az alagút végén. Csak az a kérdés ki lehet-e majd jutni belőle?

Új hozzászólás