Hazafelé

Hazafelé

Határátlépés - kerékpárral. Egy hazafelé kerekező páros Szécsény-Pöstyénpusztánál, a Katalin - hídon.

Feri, nagyon jó helyszínt találtál a fotózásra, azt gondolom, hogy érdemes tovább gondolkodni azon, hogy hogyan lehet ezt a dolgot üzenetében képpé formálni. Jó a nézőpont is, ez a rövidülés jót tesz a kompozíciónak. Azonban a táblába olvadó kerékpárosok elhelyezése nem működik. Egyértelműnek kell lennie az üzenetnek, mert ez a helyszín nagyon konkrét. Tehát magadnak kell feltedd a kérdést, hogy mit akarsz a képpel mondani. Milyen üzenetet szeretnél közvetíteni? Mert hogy minden képelem erősítheti és alátámaszthatja ezt, de ha ezek nem egy irányba mutatnak, akkor egymást kioltva zavarba hozzák a nézőt. Érthető a határ helyzet, és az út innen fotózva rejtegethet dolgokat, tehát azt kell kitalálni, hogy ki vagy mi legyen az, ami egyrészt a kompozíciót is egyensúlyba hozza - ebből adódik, hogy a másik sávban kell lennie - és az is fontos, hogy az egy gyalogos, vagy kerékpáros, autó vagy mi más, ha pedig megvan mi a tárgy, például ember, vagy emberek, akkor fiatalok vagy öregek, jól öltözöttek vagy csatakosak, ez mind olyan kérdés, amit neked kell eldöntened. Itt jön képbe a rendezés. Ki is lehet várni, hogy arra járjon egy lovaskocsi mondjuk, vagy egy csapat gyerek, de az baromi sok idő, ráadásul nem mellékes kérdés a fényviszony, reggel, este, délután, esőben, verőfényben, ezeknek is mind üzenete van. Azt kérem, hogy ezt magadban gondold végig és ismételj, mert erős helyszín, tehát érdemes lenne foglalkoznod vele. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm a bőszavú értékelést, ha nem ugyanitt, akkor egy másik határátkelőn megismétlem a leckét.

Új hozzászólás