Nagyon érdekes ez a kép, és elsősorban azért - és itt most nem összehasonlításképpen mondom, hanem érdekességként, hogy a világítás itt is hasonló helyzetet hoz létre, mint az előzőnél -, mintha egy vetített kép, vagy poszter elé állt volna oda valaki. Tehát annyira különválik a kép két része, a háttér és az előtért, a modell és a háttér, hogy teljesen más érzetet kelt bennem, elmozdult a valóságosságból. A másik, ami furcsa nekem ebben az egészben, nem tudom máshogy megfogalmazni, de az, hogy csinálod ezt a nagy örömöt, közben meg a fenét van az, már úgy elképzelem, hogy a következő lépésnél a földhöz csapod a kamerát. Nagyon nehéz kérdés az embernek önmagát fotóznia, és abban bizonyos érzelmeket rögzíteni, úgy, hogy azok ne legyenek mesterkéltek. Talán ezért készül kevés olyan önportré, ami szélsőséges érzelmeket mutat, akár örömet, vagy bánatot, és ennek a hihetősége nagyon rizikós. Itt most ez nekem nem hozza ezt, körülbelül olyan, hogy elmentem valamelyik áruházba, ahol volt egy ilyen nagyobb kiállított poszter, és akkor ott előtte csináltam magamról egy vidám képet, hogy én elmentem nyaralni, aztán közben a francokat, mert nem volt rá lehetőség. Most nem állt össze ez nekem egy dologgá, miközben a tónusrend, meg az egész hangulat működik. (hegyi)