Meg sem próbálom megérteni, ami velem történik. Időre van szükségem. Nem tudok számot adni. Nézni lehet.
Hála a jó istennek, hogy nem azt a helyet látom, amit te gyűlölsz, noha látom, hogy valami buszon ülsz, és a háttérben látni azt a helyet, ahol éppen jársz, talán Pesten, de egy sokkal fontosabb dolog előttem van, az, ahogyan elképzelem, ahogyan ülsz a buszon, és tartod a térdednél vagy az öledben a gépedet, ahogyan ez a gép és ezen keresztül mi felnézünk rád, és az alsó gépállás ellenére is látható, hogy ugyan a helyre utalsz a címben, amit gyűlölsz, nem elsősorban a helyből árad, hanem belőled. Az összevont szemöldök, és a határozott kérdéseket jelző szem, hát ezek nem örömet vagy boldogságot jeleznek. Mégis kedves nekem ez a kép, mert a benned zajló folyamatokat rajtad keresztül közvetíti. Ha én a Verát leradírozhatnám, mert olyan gépem lenne, semmit sem adna vagy jelentene az általam is használt autóbuszon közlekedés, mert én is éveken keresztül mentem a hetes busszal, az ötvenhatossal, a hatvannégyessel, és ez a kép onnantól válik fontossá, még ha a háttér miatt dekomponálódik a rendszere, nagyon is pontosan kiolvashatóan ott van egy létállapot, most már mindörökre azt kell, hogy mondjam, amíg ez a kép látható a külvilág számára, hogy akkor, ott abban a pillanatban mi volt az, ami benned zajlott. Én ezért örülök ennek a képnek. (szőke)
értékelés:
Köszönöm a figyelmet és a tiszteletet, amivel az érzéseimet kezeled, András. Ez nem egy képelemzés, hanem egy üzenet, egy zölden hunyorgó lámpa sok másik vak, vagy vaknak látszó lámpa között (ezzel nem az estiskola hallgatóira utalok). Észrevettem, csak ennyit akarok mondani. Hogy észrevettem. És hogy egyébként túlságosan sötét van, hogy ne legyen fontos.