A hely, amit gyűlölök
Darabokban szakad ki belőlem néhány szikla, ez az egyik, mosatlanul, csiszolatlanul elétek hajigálom, rúgjatok bele, ha úgy tetszik.

A megfogalmazásról pár mondatot. Egyszer régebben talán már beszéltünk arról, hogy káosszal nem lehet káoszt ábrázolni. Ezt a gondolatsort itt folytatnám, hogy a jóisten tartsa meg a jószokásodat, hogy ilyen szeretettel, ilyen figyelemmel, ilyen pontos megfogalmazással ennyi melegséggel tudtad ezt a helyet megmutatni, amit ennyire gyűlölsz. Ha nem lenne koncentráltan a szeretet ebben a helyben, ahol egy tükröződést látunk, a felső erkélyt lent, és az otthont, ill. az otthon hiányát, hiszen az ott lenn egy ágy, egy kidobott pamlag, az árulkodó, ha valaki egy ilyen helyzetet meglát, mert az előtörténetéből tudhat, mert ez nem egy családi tér, egy családi otthon, de még ha az is lenne egy-két hajléktalannak, azok nincsenek ott, ez a tér ez az otthonra utaló tér üres, embertelen. Ha nincs meg viszont az alkotóban a szeretet az üzenete felé, akkor nem tud képet létrehozni a gyűlöletről. Ez egy nagyon fontos dolog szerintem. Tehát maradjon csak meg benned a szereteted a gyűlölet felé, mert akkor jó képeket fogsz csinálni. Ma már nincs az élők sorában egy jó barátom, Ternyák Zoltán, aki a Badár Sándornak volt osztálytársa, színész volt, a szentesi drámai osztályban jártak együtt, és van egy régi-régi film, ez a 69, ahol a Ternyák Óbudán, egy kertben mesél egy történetet, a jó ebédhez szól a nóta és egyéb dolgokról, csak ebben a kertben az akkori grafittisek egy üres épületfalra egy konyhát rajzoltak fel, konyhaasztalt, székeket, talán állólámpát, és a Zoli itt beszél a család melegéről, és én nagyon hasonlatosnak érzem ezt a környezetet. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm a megtiszteltetést, Gábor.

Csütörtök esti műsoromhoz (2011-10-06 20:30) ezt a képedet választottam illusztrációnak.
http://latszoter.hu/radio

Köszönöm! Valami olyasmit vettél észre, ami számomra nagyon fontos: az embernek mindenestül jó barátságban kell lennie önmagával, azokkal a részekkel is, amik egyébként csúnyák (ezek a helyek, ahogy írtad, nem önmagukban, hanem rajtam keresztül léteznek). A belső élet a tiszteleten és a hozzáértésen alapszik.

Kifelé persze szociálisnak kell lenni, de azok az érzések, amiket szeretünk, sértődés nélkül elbújnak, ha nincsen rájuk éppen szüksége a világnak.

Belerúgnivaló valóban.

Jó a kép. Én is utálom.

végre egy jó kép...

Új hozzászólás