hermanito

Fontos ezen a képen a gesztus, az arc, fontos az a belső szobai környezet, ahol nagyon jellemző a számomra ismeretlen személy kéztartása is. Jó a megfigyelés ilyen értelemben és szeretem ezt a képet. Bár itt is a háttérben a hajkorona fölött megjelenik egy kép, de nem a kép lényeges ebben, hiszen nem lehet teljesen azonosítani, hanem a kép fényértéke, ami kicsit most olyan, minthogyha a hajnak vagy a fejformának lenne egy fénytani meghosszabbítása. Tehát egy nagyon picit az egészen távol lévő falfelületet sötétebbre lehetne hagyni vagy esetleg az a képet – vagy ha volt ebből egy sorozatkép – akkor azt esetleg le lehetne venni vagy olyan beállítást is megnézni, ahol ez nem közvetlenül a fej mögött látszik. Bár akkor viszont elveszítenénk ezt az egész élményt, a felénk tekintő személy bemutatkozását. Ugyanakkor a fekete ing, vagy sötét ruha az stabilizálja az egész képet, egy nagyon-nagyon parányi részletgazdagságot örömmel vennék, merthogy ha a textíliák részleteit láthatnánk, az emberi test, a vállak, a kar, a kar kapcsolódása fölerősödhetne, és nem lenne ilyen kivágásszerű az összedörzsölt vagy esetleg imára utaló kéz. Tehát egy pici részletet én a sötét ruhába megpróbálnék belevinni, ha lehetne ismételni ezt a képet, de nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Van abban valami, amit Ákos mond, csak ahhoz sokkal kisebb mélységéleségre lenne szükség.
(és az a fehér még akkor is túl erőteljes lenne)

Há' nemt'om, az a modell füléből kitüremkedő fehérség ott kifejezetten nem juttat eszembe semmilyen hullámokat... ;-) Ha a háta mögötti, egész a falnál levő, halványan látszó nemtudommire (a falikép alatt) gondolsz, azzal igazából nincs bajom.

Igen, ha portré, akkor nem szokás ilyen nem hibát ejteni háttérben.
De az nem lehet, hogy a háttér nem rontja el kifejezetten a képet, annak ellenére, hogy erősen beleszól? Jó jó, valószínűleg nem szándékos a háttér, megszervezése. De mégsem teljesen idegen, és kapcsolat nélküli az alany személyétől szerintem sem logikailag, sem képileg. Felfelé haladó, homogén árnyalatú sávok, vállal valamelyest korreláló hullámok a sávok határain, meg ilyesmi. Erről mi a véleményetek?

Most írjam le még egyszer én is? ;-)
A paplan, vagy mi a legdurvább szerintem, aztán a kép következik, majd a kép bal oldalán az a szerkezet...
Cami, te ettől sokkal jobbat tudsz!

Ahogy mondja, ahogy mondja.
Frankó karakteres arc, jó gesztus, de agyonvágja a háttér. Ha hozzáférhatő a modell, meg kéne újrázni.

ill még annyi, hogy mivel elég nyugodtnak látszik az alany, tehát nem kényszerből lett leültetve (gondolom), lehetett volna kérni, mondani, hogy kicsit odébb üljön, vagy kérni, hogy várjon amíg a fejéről levesszük azt a képet, aminek lehet fontos szerepe van, csak a helyével nem vagyok kibékülve.

Szép portré, bár kicsit zavaró a háttérben látható képkeret, mint valami félrecsúszott kalap, és az arc baloldalán elhelyezkedő világos anyaga (paplan, takaró vagy valami ilyesmi) ami az által, hogy az fej kissé jobbra billen, olyan mintha eltolná a modell fejét. Röviden, jó kép, csak sok a zavaró, számomra figyelmet elterelő, nem-egyértelmű-hogy-miért-van-ott dolog.

Új hozzászólás