Egyes képeiteknél nem nagyon értem az asszociációs rendet. Az, amit most fogok mondani, az nem csak András leckéjére igaz, hanem általánosságban a fotográfiai megközelítésről szól, és ez úgy néz ki, hogy a fotográfia, a kép nyelve más asszociációkat igényel, mint az irodalom, vagy mint a beszélt nyelv. Nem lehet ráerőltetni sztorikat a képre úgy, hogy az a képen nincsen jelen. Képileg kell tudnunk megfogalmazni az érzéseket, hogy az egyértelműen, evidensen átjöjjön. Az értelmezésnek vannak különböző szintjei, lehetnek nyelvi, kulturális, szociokulturális korlátok is, és ezeket is mind figyelembe kell vennünk akkor, amikor elkészítünk egy munkát. Amire itt gondolok, hogy egy példát hozzak hogy nem biztos, hogy bármilyen bibliai utalás értelmes és értelmezhető lehet az ausztrál bennszülöttek között, mert nem találkoztak ezzel, nincs hová kössék. Hiába próbálok én egy ilyen utalást hozni, de nem fogja ezt az utalást érteni. Ez mondhatóan egy általános probléma, és a képnyelvnél is kérdés, hiszen hiába internacionális a kép nyelve, de akkor is vannak olyan kötődések, amik adott csoportnak dekódolhatóak csak. Ha ezt még visszább forgatom, és azt mondom, hogy oké, nézzük most ezt a képet, Hófehérke almáját, mit látok? Látok egy almát, viszonylag szürke fátyollal lefényképezve, az alma nem túl egyedi, nem túl szép, lehet, hogy nagyon finom volt, de nem egy jellegzetes darabja az almák családjának. Ez rá van téve egy fehér asztalra, és valamilyen módon egy fehér, enyhén áttetsző lepedővel van egy háttér kreálva, mögötte valamilyen könyvborító lehet, hogy megálljon ez a háttér és átüt a borítón a rajz a könyvből. Akkor, amikor egy képi jelnyelvet kell dekódolni, a néző csak és kizárólag abból fog kiindulni, amit lát. Látja az almát, látja a gyűrött lepedőt, látja átütni a foltokat, próbálja ezt megfejteni, és nem tud továbblépni. Írhatjuk oda, hogy Hófehérke almája, akár azt is, hogy Jancsi és Juliska uzsonnája, mindegy, ha a kép nem indul el, ha a kép nem mesél. A másik dolog, hogy a képeknek, minden egyes fotográfiának többféle kihívást kell egyszerre teljesíteniük. Egyszerre kell kompozícióban helyén legyen, egyszerre kell esztétikája legyen, és egyszerre kell, hogy valamiről szóljon, hogy valamiről meséljen. Ez utóbbi akár még el is hagyható, ha az előző kettő nagyon határozott (a kompozíciós-formai megoldás és az esztétika), gondolok itt az erős konstruktivista megközelítésre, ami nem kötelezően mond valamit, de ad egy olyan magas szintű élményt, ami felülír mindent. Tehát mégegyszer: kompozíció, esztétika, tartalom. Ha ezek közül egy, de mondjuk kettő hiányzik, vagy hibádzik, akkor nem beszélhetünk fotográfiai teljesítményről. Nagyon fontos ezt végiggondolni, mert azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, de ha mind a hármat egyszerre rúgjuk föl, ha nincsen kompozíciónk, ha az esztétikával is probléma van, akkor ott már a mondanivaló nagyon kínlódva fog átjönni. Jobb esetben valami talán átszivárog, de ha még a mondanivalót is megtekerjük, és valami olyan asszociációt indítunk el, ami csak ott, nekünk érvényes, akkor az a fotó nem érthető a néző számára, hogy miért készült el. Itt most ez a helyzet történt. Esztétikailag problémás a gyűrött lepedő, a színvilág, az, hogy az alma nem egy sematikus, és nem egy jól illusztráló alma, hanem egy elég szegényes formavilággal rendelkezik, és kompozícióban ezt beraktad ide viszonylag középre, még azt sem mondhatom, hogy tökéletesen középre. Ez a helyzet ezzel a képpel. Ha dolgozunk ezen, akkor azt tudnám mondani, András, hogy az első három leckével dolgozzunk még, azért, mert ezeknél a leckéknél az esztétikai kérdések kevésbé jelentkeznek, mert én magam vagyok a képen, az üzenet is viszonylag jól dekódolható, és jól gyakorolható a kompozíció és a formai ügyek is, és szép lassan fölépül a mondanivalód is. Addig, amíg ez nem történik meg, addig nehezen fogunk tudni továbblépni, mert itt most érzem, hogy valószínűleg azt akartad mondani, hogy Hófehérkének a történetében szerepel egy alma, amit neki egy boszorkány adott, de nem látom sem a boszorkányt, sem azt, hogy ő ettől megfulladt volna, sem a királyfit, sem semmilyen más utalást nem találok, hogy miért pont Hófehérkéjé ez az alma. Azért, mert olyan furcsán ketté van vágódva a színe, és ott van benne a méreg? Nem értem, hogy mire ment itt ki a fuvar. Visszaadom ezt végiggondolásra, ezek, amiket mondtam nem csak neked igaz, hanem az összes látszóteresnek fontos lenne, hogy végiggondolja. (hegyi)