Köszönöm, hogy bővebben leírtad, értem.

Szerezz egy tükröt. Nagyot. Kétméterest vagy még nagyobbat. És nézd magad. Vagy vegyél egy videokamerát és vedd fel. Mert amikor gondban vagy, nem így agyalsz, az tuti. Ez egy imaginárius, kivetített kép, valami másról, Rodintól, de az is más, keményebb, abban a gondolkodóban benne van a gondolat szüketésének nehézsége. Itt ez elmarad, mert puha a dolog, mert kötöd magad ahhoz, hogy mit szabad és mit nem. Amíg nincs tétje, amíg nem érzed, hogy bármi szabad és amíg a veszteségekkel törődsz, mint a kocsmáros a kármentőben, addig nem megy, ez igaz. Szakadjon az a póló, törjön a kisszék, ha kell, ne akard megúszni. Ott a ház, vágd a falhoz a tejesflakont, ha düh kell, csináld.

Köszönöm az elemzést itt is! Amikor magam vagyok a kimondatlan gondolataimmal, azokkal amikre nincsenek válaszaim, amiket nem lehet megválaszolni, és csak töprengek azon, hogy "hogyan?"... na azt én nem tudom máshogy mutatni. Lehet nem vagyok jó színész, vagy nem jól instruálom magam, viszont szerintem egy asztal vagy egy teremtett környezet totál elvinné a hangsúlyt arról, magam vagyok és a gondolataim. Hangsúlyozom, lehet az én gondolatmenetemmel van gond.

Jól írod, igen.

Mondjuk ugyanez a gesztus, testtartás, elrendezés, de jobboldalon egy asztal részlete, rajta vágódeszka, kenyér, szalonna, egy fél pár női cipő, és a vágódeszkába döfött kés. Mi tévő legyek? Gletteljem le végre ezt az egyenetlen falat? Vágjak egy szelet kenyeret? Öljek meg valakit? Daraboljam fel ezt a cipőt tehetetlen dühömben, hogy lakástörlesztés helyett megvette valaki? Vagy szaladjak utána annak, aki most dühödten tapossa a zuhogó esőben félig mezítláb a hideg tócsákat és sírni sem tud tehetetlenségében? Öleljem át és súgjam a fülébe azt, ami már évek óta nem jön a számra? Mennyit ér egy lakás, cipő, egyenletes fal, vagy vajjal megkent kenyér?

Szaladjál János, ne agyald túl!