Időszakos szobrok ideje

Időszakos szobrok ideje

Télen a víz olyan kemény, hideg, és mégis egyedien szép.

Brigitta, ott voltál a Photoshop táborban, minden egyes képnél el fogom ezt mondani, ha szükséges, hogy tessék alkalmazni azt, amit ott megbeszéltünk. Itt most nem látom indokát annak, hogy miért ebben a kékes-lilás orgonaszínű árnyalatban van tartva ez a kép. Nagyon valószerűtlen ez, tudom, hogy a tél furcsa fényeket, színeket tud hozni, azt is tudom, hogy a hó nem kötelezően hófehér, de ennél a képnél most ez a tónus gyengíti az üzenetet. Önmagában egy jégcsap akkor lesz érdekes, ha abban megtalálod azt, ami téged ebben vonz. Ha már eleve a tónusrend távolságtartó, márpedig a hideg színek mindig azok, akkor a néződ sem tud ehhez közel kerülni. Kettő irány van, amin változtatni kellene: egyik, ami utólag megoldható, hogy helyrehozzuk a tónusokat, erre a kommentároknál láttam is példát, volt, aki segített ebben, és megcsinálta, másrészt ettől függetlenül nekem az kérdés, hogy vajon most elég közel vagy-e ehhez az egész történethez. Elég közel mentél-e. Itt most nem arra gondolok elsősorban, hogy le kellett volna ezt makrózni, hanem arra, hogy meghatároztad-e azt, hogy ebben számodra mi az izgalmas. Ha ezeket hangosan kimondod magadnak, hogy „ebben engem az érdekel, hogy milyen szépen gyűrődik a formája”, vagy „milyen érdekes a háttérrel való viszonya”, vagy „az érdekel, hogy hogyan csillan át a háttér magán a jégfelületen”, tehát ha eldöntöd azt, hogy mi az, ami téged ebben izgat, akkor azt fogod megvalósítani, és akkor a néződ számára is egyértelmű lesz. Most ez nem történik meg. Alkalmasint, télidőben próbáljunk meg ezzel még foglalkozni, úgy, hogy ezeket a kérdéseket fölteszed magadnak. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Brigitta szerintem nem volt ez rossz kiindulás, és szerencsére jégcsap lesz még tavasszal, meg esetleg tél közben is... Meg jeges patak, meg egyéb jóságok Vagy kánikulában jégkocka a poharadban. ;-)

Ami a képedben érdekes még szerintem, az a sötét fa felfelé nyújtózó formája, és a világos jégcsap meg lefelé. Utóbbi lehet csillogós, fénnyel teli, a másik meg komor, elmúlás hangulatú... Esetleg ezzel is el lehet játszani, és nagyon jó volt Zsolt elemzésében a kérdésfelvetés.

A dráma meg sokszor önmagában hordozza a szépséget is. :)

Én meg nem hiszem, hogy hiányozna a szépérzéked, a dráma nem zárja ki ezt. Dolgozzunk :)

Zsolt
Köszönöm az elemzést, és egyben elnézésedet is kérem.
Igen, ott voltam a Photoshop táborban, amit Te tartottál, és roppant hálás is vagyok érte, hiszen egy olyan lehetőség volt, amit az ember ritkán ragadhat meg.
Nem hiszem, hogy az lenne a baj, hogy nem figyeltem volna, vagy akár, nem tartanám helyénvalónak a változtatásokat az ehhez hasonló képeken.
Azt hiszem, hogy hiányzik belőlem a szépérzék.
Sokkal hamarabb meglátom a drámát, mint a harmóniát.
Ennél a képnél engem az fogott meg, ahogy a fa vetkőzését követi a jégcsap öltözködése. Még egy réteg, még egy réteg... Az egyik elalszik, a másik felébred. Szerepet váltanak, "most te nem vagy, és én élek" módjára.

De mindegy is, hogy én mit látok benne, ha ez nem sugárzik.

Remélem fejleszthető bennem a jó döntésre való rálátás, és a mersz, hogy meg is tegyem azt.

Még egyszer köszönöm a tanácsokat, és persze Zoltán idejét is, amit a képemmel töltött.
;)

Nem is kell levágni balról... :) Ha függőlegesre forgatod a jégycsapot, akkor részben kiesik a zavaró ág, a csepnyi retus meg a maradékot leszedheti. Valahogy így gondolom, de ez most ugye már eleve kicsiből készült, és a fényeket utólag nem tudom rátenni csak imitálni:

A déli időpont meg sokat nem ér, ha nincsen napsütés hanem szürke ködös idő van, azt meg utólag az EXIF-ben nem látod már. :) De a jég lételeme a napfény szvsz.

Szia Zoltán
Köszönöm a reagálást a képre :)
Igazad van, megnéztem, és fekete fehérben sokkal "képszerűbb" lett volna.
Megnéztem azt is, hogy vajon milyen napszak lehetett, mert tényleg elég sötét...
2012. ‎február ‎6., ‏‎11:47:29 majdnem dél...

A vágással bajban vagyok....azt hiszem itt sem kellett volna levágni a jobb széléből, volt ott egy tetőrészlet, ami szimmetrikusan futott a bal ággal...
vagy csak a jégcsap tövét meghagyni...

olympus d'535 gépem van, játékgépnek hívom,...én játszok vele :)

A képről nekem igazából a fény hiányzik! Mert a jég akkor él igazán ha átjárja a fény, ha megcsillan, megtörik benne a kép... Így sajnos nem él a jégcsap annyira, a kontrasztszegénység miatt nem érezni a keménységét, anyagszerűségét sem. A bal felső sarokban az az átlós ág szvsz már zavaró.

Ha már nincs mögötte vakító "télikék" ég, valószínűleg áttenném FF-be, és akkor egyben az optika színi hibáit is elfelejthetnénk, meg talán javítható lenne valamennyire a kontraszthiány is.

Egyébként mobillal fotózol általában? Csak azért kérdezem, mennyire van mozgásszabadságod a gép beállításait illetően. :)

Új hozzászólás