Megmondom őszintén, hogy mikor ezt a képpárt láttam, akkor tulajdonképpen bennem felvetődött a képriport fogalma is, hogy valójában itt egy riporthelyzet van. Nyilván, hogyha a hármas vagy négyes képet látnánk, akkor egy teljes kis kommunikáció sejlene fel a fényképész és a kisfiú belső világában. Én úgy gondolom, hogy ennél a két képnél ami fontos és amiről jó lenne beszélni, az az, hogy a Viktória elkezdte megérezni a kamera mögötti alkotó dramaturgiai szerepét. Nyilvánvalóan lehet érezni az instrukciókat. Instrukció alatt azt is értem, hogyha a fotós játszik, párbeszédeket folytat a szereplőjével. Hiszen ezáltal hoz létre egy helyzetet, jelesül itt a durcásságot, a nézéseket, a tekinteteket, a mozdulatokat. Tehát a fotós olyan, mint egy valódi színházi vagy filmrendező: rendez és trükköket, technikákat alkalmaz dörzsölt módon. Valójában hogy jól érhető legyen a fotós, tulajdonképpen az ő megélt múltját is használja abban, hogy egy-egy ilyen helyzet 1 pillanat alatt exponálható legyen, hiszen ebből sejthető, hogy ő is volt kisgyerek, ő is feküdt ugyanígy, ő is ismerte ezeket a szituációkat és mint egy zsonglőr, vagy mint egy bűvész alkalmazza a trükköket, és az ő ki szereplője aztán létrehozza azt a kép világot a fotós számára, amit a fotós később rögzíteni szeretne és megmutatni a külvilágnak. Tehát ebben a két képben én azt tartom fontosnak, hogy egy továbblépés történt Viktóriánál, elkezdte a képeket, és a képen jelen lévő szereplőket rendezni. Ez már egy második fokozata a fényképészeti munkának, a csak megfigyelésből és a dokumentum filmességből egy továbblépés. Ez egy nagyon nehéz utca különben, tehát ezért tartom ezt fontosnak és három disznós kép. (szőke)
értékelés: