Import Skót

Import Skót

Kedves Csaba, nem tudom merre jártál, ezek szerint talán Skóciában - őrülök, hogy visszataláltál hozzánk, és azt mondom neked, hogy a játék jó, csak itt a geg nincs végigcsinálva. A sapka kevés ehhez, az ing nem működik, én azt gondolom, hogy túl finomkodó ehhez az egészhez. És még egy fontos dolgot mondanék, hogy érdemes ezt az egészet valamerre túlhúzni. Bátrabb megfogalmazást kérek. A világ, ami körülvesz minket, megfigyelések tárháza, és amikor a sztorik megtörténnek, akkor azok adott helyzetben, mint egy film, egyrészt az időbeli lefolyásuk, másrészt a térbeliségük miatt megfelelő töltettel rendelkeznek. Egyszerűbben fogalmazom meg, amikor seggre esünk a jégen, annak van egy kezdete, egy csúcspontja, és egy befejezése, és ez így együtt elég vicces lehet. Röhögünk rajta, és egy jó emlék. Amikor ezt fotográfiában akarjuk megoldani, akkor tudnunk kell, hogy mikor van a csúcspont, és azt kell elkapnunk. Minden egyéb kevés lesz ahhoz, hogy egy nézőnél, aki ott sem volt, ugyanazt az élményt hozza, vagy legalábbis valamilyen megközelítőleg hasonló szintet. Tehát, amikor én azt mondom, hogy erősebb gesztusokat igényel egy alkotás, akkor erre gondolok, hogy nem elég beülni a kamera elé, és nagyjából elmerengeni azon, hogy én most skót vagyok, hanem elrajzoltabban, nagyobb intervallumban kell tudnunk fogalmazni, azaz egy kicsit vadabbul ahhoz, hogy az ember, amikor utána megnézi, akkor evidens legyen az a megoldás, amit lát. Ennek az egésznek megvan a humora ezzel a műhajjal, a pompommal, de egyrészt a világítás elveszi, letompítja az erejét, másrészt pedig ez a szipálmártonos mosolyalbum beállítás meg annyira közhelyes, hogy önmagában ez nem elég. Ha azt akarod hozni, hogy a skót csávó elment a fotóműterembe portrét csináltatni magáról, akkor tessék még jobban karikírozni. Lehet, hogy jót tesz, ha előtte nem alszol egy napig, mert erősebb tónusokat fog létrehozni a bőrön, meg mondjuk a ráncokat is megerősíti egy kicsit, lehet, hogy jó, ha nem borotválkozol még egy nappal többet. Nem akarom én most ezt az egészet itt felfejteni, de egy biztos, ez akkor működik, ha karcosabb, ha harsányabb, így most ez nekem még nem elég, úgyhogy visszaadom ismétlésre. Remélem, megvan még a sapka. (hegyi)

Hozzászólások

: ))) Köszi! Nem, nem voltam Skóciában. Egy ismerőstől kaptunk ajándékba. Megvan még!
Az a jó ezekben az elemzésekben, hogy amit nem tudok, csak sejtem, hogy sántít, azt Te kimondod és leesik a tantusz. Úgy érzem így, remélem sikeresen, lépkedek előre. Hálás vagyok az elemzéseidért. Irigylem a tudásodat!

Új hozzászólás