Impresszió

Impresszió

Merengtem ezen a képen egy ideig. A lecke leírásában kifejezetten kikötötték, hogy nem képeslapokat várunk, és ez egy kicsit elbizonytalanított. Vajon mi számít még képeslapnak, üres hatásvadászatnak, és hol kezdődik az a határ ahol a kép már érzést is közvetít? Azt hiszem ezt majd ti eldöntitek.

A leiratot értem, és abszolút egyetértek azzal a dilemmával, amit Ádám itt megoszt velünk, hogy most akkor hol húzódik a határa a giccsnek. Én azt gondolom, hogy ezt a képet a lakótelepi rész rántja helyre, azzal a sok antennával és egyébbel, tehát jó ez az ötlet. Amit hozzátennék az az, hogy talán egy ujjnyival kisebbre venném ezt a képet a felső régióban és akkor még jobban élne a ritmus. Nagyjából ott húznám meg a határt, ahol ez a szürke tónusos felhőréteg kifut a képből. Most ez tömegben ott fent egy kicsit sok, ráadásul a jobb felső sarokban ezek a szürkék nagyon homogénné állnak össze és így kevésbé izgalmas. Az ötlet jó, a 3 csillag megvan, de a leckemegoldással egy kicsit még várunk. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést. Igen, én is éreztem, hogy nincs rendben minden a képpel. Listára veszem a lecke ismétlését.

Új hozzászólás