Jég dupla whiskyvel

Jég dupla whiskyvel

Az a helyzet, hogy maga a szituáció ezzel a fényfestéssel egész jól sikerült. Úgyhogy nagyjából működik ez a dolog. Ez a pohár viszont nem egészen erős. Azt tegyük hozzá, hogy ez egy reklám pohár, amit adnak a forgalmazónak, hogy ezzel reklámozza magát, vagy hozzá csomagolják az üveg whisky-hez, bármelyik is történt, én ezt most nem tartom annyira erősnek. Ráadásul az ital felülete is pont ott vágódik, ahol a szöveg van, ezért a szövegolvashatóság rovására megy a beállítás. Az meg nyilvánvaló nehezebben hihető, hogy az ember egy teli pohárral iszik ebből, de az sem biztos, hogy megoldotta volna, ráadásul ez így inkább a reklámfotó irányába csúszik el, mint a tárgyfotó felé, ami nem baj, de azért nem árt, hogyha ízléssel megválogatjuk azokat a tárgyakat, amikkel dolgozunk. Ugyanis a háttér, meg a hangulat, az megvan. Visszaadnám ismétlésre, gondolkodjunk majd el ezen. (hegyi)

Hozzászólások

Örülök, én köszönöm! :)

Szilveszteri rádióműsorunkhoz ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

Köszönöm az elemzést! Erősen kezdeti stádiumban van a fényfestésem is és a tárgyfotózásom is. Majd folytatom, ha újra ideérek. : )

Köszi! Igen, egy elemlámpa volt a fényecset.

Finom részletek vannak rajta, érdekes kép. Fura, hogy a vízszintes bizonytalansága milyen erős számomra, az zavar, illetve keresem, hogy hol csúszik el. A felirat is kíváncsiságot kelt, jó lenne határozottan jól olvasni.

Hátulról fényrajzoltál?

Új hozzászólás