Jégbe zárva

A mikrovilág, parányi felületek világa mindig is egy hálás fényképészeti lehetőség. Nagyon sok apróság jelenik meg itt is ezen a növényfotón, növények fotóján. Különösen izgalmas a kép bal fölső részén talán boróka vagy valami hasonló növénynek a kis barna színű növényhajtásai. Picit azt érzem, hogy amikor lehetőség nyílott arra, hogy Mariann betekintsen ebbe a csodálatos világba a kamera által, akkor túl sok minden ragyogott elő. Például a kép bal alsó felén a jégnek van egy nagyon szép kékes rajzolata, ott valamilyen kis repedés vagy vízfolyás megcsillantja ezt a felületet, csodálatosan szép. A bal oldali résznél egy virágszirom lilái egészen izgalmasak. Majdnem középen kicsit jobbra maga ez a növényforma, a bimbók, a felületek, ez megint csak egy egészen izgalmas kis csoportkép. Ezek mind együtt vannak itt jelen ezen a képen, de azt kell hogy mondjam, hogy nem állnak össze. Tehát ennél a képnél talán érdemes lenne eldönteni azt, hogy pontosan mi lesz a merítésem, és lehet, hogy ha kevesebbet fogok, akkor többet tudok emelni. Tehát én nagyon jónak tartom azt az irányt, hogy elkezdtél ezekbe a mikrokörnyezetekbe megérkezni, de itt is ugyanúgy kell ezt tulajdonképpen kezelni, mintha egy beállított, vagy egy modellel történő fotózás zajlana. Én erre egy disznót tudok most adni. (szőke)
értékelés:

Új hozzászólás