Tudom, hogy nem úgy értetted, de valahogy csak frappánsan kellett válaszolnom... most mondjam csak azt, hogy igaz! igaz! :)

Isten ments, nem úgy értettem, hanem a világegyetemmel szembenállásra:-)

Én nem érzem magam egy ördögi alkatnak... :)

"Győztél felettem, mert az végzetem, Hogy harcaimban bukjam szüntelen, De új erővel felkeljek megint."

Szerintem ez a helyes hozzáállásunk:-)))

Köszi szépen Endre! Így már értem, és megértem! Hevessy idézett fellépése tényleg nem valami megnyerő, és kifejezetten úgy tűnik, hogy sarkításában igaza sincs. Persze ettől még a szemeben az extra nagy mélységélesség nem lesz Hevessy védjegye, azaz nem áll szemben bennem a téma, szerencsére - mert minden ilyen csak gát. Nagyon szépen köszönöm, hogy megmozgattál az ügyben, épülésemre van minden ilysmi, érzem, tudom! :)

(((És feltehetően inspiráltak is e gondolatok a szorgalmi beküldésemben... :)))

Szal a lényeg, Hevessy Iván megírta anno a "A magyar fotóművészet" c. könyvét.
Ebből az inkriminált rész:
"Beszédes példája volt az ilyn káros jelenségeknek a harmincas évek elején a lágyrajzú objektíveknek és lágyító előtétlencséknek elterjedése. Nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen ennek romboló hatásáról már több ízben említést tettünk.
Elképesztő azonban, hogy a "lágy rajz" ostoba és foto-ellenes epidémiája, noha csak átmenetileg, a magyar fotoművészet kiválóságai közül is elsodort néhányat. Láttunk lágy rajzú felvételeket Balogh Rudolftól, így a "Tűzrakás" és a "Rétesnyújtó" című képeket, sőt Vadas Ernőtől is, az "Uzsonna" c. kompozíciót, pedig őt egyébként sohasem hagyta cserben helyes művészi ösztöne. A kép formai felépítése olyan szép, hogy sajnálattal tekintünk rá, mert ha valamely "bántóan éles" objektívvel készült volna, akkor a kítűnő mester legjava munkái közt tartanánk számon.
Ugyanezt kell mondanunk egy másik jeles fotóművész,Angelo Pál akkoriban készült felvételeire, amelyek hasonlóképpen áldozatul estek a divatként hódító mániának. Különsen a "Rorate" című,remekbe készült kompozícióját fájaljuk. A magyarfénykép-művészet egymásik kítűnőségének, Vydareny Ivánnak "Parton" jelölésű képe szintén e járvány szomorú eltévelyedettje.
Lágy rajz?
Elkent vonalak, szétmázolt fényfoltok, mesterséges ködbe fojtott formák! Mintha egy súlyosan rövidlátó szem látomásai lennének, vagy a könnyező szemekben egybefolyó képek, a ragyogóan tiszta valóság eltorzulásai.
A Weichzeichner-mánia a fotoművészet öngyilkossági kísérlete volt.
Szerencsére nem sikerült."

Szal a lényeg, nálam halott ember a Hevessy:-)

A párbeszéd szakmai felvételéhez az én előképzettségem már kevés. De gondolataim vannak.

A neten látom, hogy Hevessy Iván egy rakás könyvet írt a témában - úgy látom tankönyveket is, talán azokból folyt a szakoktatás is, úgy olvasom ki Endre felvezetőjéből, hogy bizonyára szakmai nézeteltérések forrása is. Nem tudom, ebben a vitában ki milyen álláspontot képvisel, talán jobb is lenne csendben maradnom :) No de ahogy a szállóigévé vált aforizma is mondja: az ember időnként belebotlik az igazságba, de rendszerint feltápászkodik és tovább megy... Ehhez én csak annyit tennék, hogy fekve maradva viszont biztosan nem ér el sehova. Ekként bukdácsolok én is a gondolatok között. Nézem a két képet, és számomra e versus olyan mint mondjuk Johnny Weismüller versus Herman Ottó... :)

Elgondolkodtam, hogy ez a fotó lenne talán technilailag a rossz verzió, vagy amaz? Nekem amaz egy hangulat, emez egy látvány. De fotóművészetről beszélünk, vagy alkalmazott technikáról? Egyáltalán befogadóként kell-e nekem kategorizálnom? Befogadóként számítanak-e nekem, hogy miképpen érnek el hozzám a hatások (és visszahatva a kérdésre, ekként a cél szentesíti-e az eszközt?)

Nekem ez is tetszik, amaz is tetszik, de felismerem, hogy más érzékeimre hatnak...
Ott felmerül a festészet fogalma, úgy emlékszem. A festészet is szép és klassz dolog, de szerencsére nem csak a festészet szűrőjén keresztül kell megismernünk a világot. Nem gondolom azt sem feltétlenül, hogy a fotográfiának feltétlenül a festészet útján kell járnia. Nem is lehetséges, az abszolút korlátok miatt - hiszen a képet nem az alkotó képzi, azt egy technika hozza létre. A festészet számomra abszolút idea - ráadásul korlátlan és egyedi. (De mennyivel szegényebbek lennénk nélküle!) A fotográfia számomra mondjuk így: relatív idea - megszabott és társas (az adott pillanat mindig a társa). Fotógráfiával - szerintem - csak egyféleképpen lehetne a festészet irányában elmozdulni, és az nem a képek zárt időintervallumban történő mosása - nem az ilyen-olyan lágyítás, hanem az időben elnyúló, extra hosszú expozíció, amely minden rezdülést rögzít. Ahogy a festő lelkére hatnak az órák, a napok, hetek, míg formálódik a műve, és időről időre változik - nem csak látványában, de akár lelkületében is a mű. Ezt a fotográfia nem tudja szerintem.
Eddigi ismereteim szerint a fotográfiának éppen a pillanat az erénye - persze, el lehet húzni hosszan is az expozíciót, de az is eltörpül amellett, amin egy festő megy át. Tehát a fotográfia erejét - szerintem - nem azon az úton kell keresni, mint a festészetét. (Bizonyára lehet, de talán hosszú távon nem vezet kielégítő eredményre.)
Persze, talán a csendélet, és a fotóst tevékenyen bevonó fotográfiai témák hasonlatosak leginkább a festészetre. De ott is inkább a térben komponál a fotós, nem is festőként, hanem már szobrászként - térformálóként. És annak síkvetületét örökíti majd meg egy lelkületi pillanatban, vagy igen záros pillanatsorban... Elismerem, a hasonlóságot itt éppen ugyanúgy az alkotó felkészülésében látom, abban a lelki útban, abban a törekvésben, ami összeköti őt más képzőművészekkel. Tehát a spontán vagy akár a kitervelt megfigyelések fotográfiáját (pl. egy híd fotózását) nem tartom ezzel rokonnak e lelki, szellemi út tekintetében. Az másról szól számomra.

Összegzésem (mert már annyi mindenről beszéltem, hogy talán csak a gyereket veszítettem el)

én nem látom egyik technikát sem rosszabbnak a másiknál. A kérdés, hogy mi a célunk? De semmi esetre sem tartom hasonlatosnak így sem, úgy sem más képzőművészeti tevékenységgel (Ha csendéletnél csinálod meg uyganezt, talá, de ott is a csendélet összeállítása miatt lesz a festészettel rokon számomra...)

Ez ebben a (mindkét) formában fotográfia, szerintem nem is olyan mint, és nem is érdemes arra törekedni, hogy olyan legyen mint. Mert az "olyan mint" mindig gyengébb érv, mint az "az ami"...

Üdvözlettel István :)

UI: bocs, ha hosszú lett volna, főleg, ha felesleges... lehet, hogy félreértettem a felvetést, és mindez evidens... Ezesetben fogadd csak úgy, hogy magamnak foglaltam össze! :))

Ádám, vágd meg pont olyanra, mint a másik, akkor ugyanazt látod kb, és akkor érted, hogy mi a különbség a lágy és a "realista" fotó között, illetve lágy fókuszú lencse vs. "kemény" anasztigmát között.

Én egyébbként szeretem a hidakat, Isten tudja miért:-) Beütés, fejileg, kiskorban?:-)

B-)

Az előzőnél hangsúlyosabb volt a jég mert hát ugye ott több volt meg maga az időjárási viszonyok is inkább a hidegérzetet erősítették, nekem itt most mintha a híd nagyobb hangsúlyt kapna mint maga a a címben megjelölt esemény.