Ez egy önportré, nem sokkal több...A fényecskéknek köszönhetően szerintem egészen jó...:)

Nagyon szeretem Évának ezt a munkáját, már amikor megérkezett ide a fotó, sajnos akkor nem volt időnk rögtön elemezni, akkor is erősen hatott rám. Nagyon érdekes, hogy a horizonthoz képest a kamerát magasabbra helyezi és tulajdonképpen egy fajta áldozati, vagy egy fajta kicsit Jeanne d’Arc-szerű aláminősítést hoz létre. Azzal hogy a kamera magasabban helyezkedik el a szemsíktól, van az egész képben egy furcsa alázat és a kamerához képest viszont a fényforrás még magasabban helyezkedik el, ettől van valamilyenfajta szakralitása a képnek. Van valami furcsa spiritualizmusa, ezekkel elsősorban Bergman nagyon szeret a filmjeiben, irodalmi munkájában foglalkozni. Talán a Bergman szó nem véletlenül kapcsolható ide, mert közben a háttér amely, véleményem szerint egy ilyen kompozíciós rendben nem tekinthető véletlennek, hozza a szociót, hozza az emberit, az emberi teret a gyűrődéseivel, a felületen megjelenő árnyékaival és nagyon hálás, ahogyan az üvegablakon kitekintő arc tükröződései jobbról megjelennek. Ez igazából csak a dörzsöltség, és a rutin, hogy ezekkel a fajta trükkökkel érdemesebb egy picit játszani, hogy a tükröződésben a szem, csak egy picit kellet volna a valóságban elmozdítani a tekintetet, a szem pontosan ide, a kamerába tekinthetne bele, csak egy nagyon picit kellet volna ehhez igazítani. Ugyanakkor még, és ezt most hozzátenném, hogy csak zárjelesen mondom, hiszen ezt a képet nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép, ha az arcon megjelenő fényekkel még egy picit lehetett volna dolgozni, hogy az orr, az orrnyereg, az ajak, álkapocs résznél ne folyamatosan egy sárgás erőteljes fényfoltként jelentkezzen ez, hanem az arc szépségét még jobban emelje ki, de nagyon köszönöm ezt a képet, és nagyon szeretem, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés: