Josefov

Egy olyan képet látunk, ami témájában, témafelvetésében nagyon is szerethető és ebben a kategóriában tulajdonképpen a megbékélést, tehát a gyásznak azt a pillanatát közli, legalábbis számomra, amikor már megbékélünk egy helyzettel, és az emlékezés marad a magunk lelki békéjével. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy én jártam ott ebben a temetőben, ez a prágai zsidótemető, és itt ennek a temetőnek van két nagyon speciális értéke, vagy nagyon speciális tulajdonsága. Az egyik az, hogy egymásra temetkezések voltak, tehát ez egy nagyon érdekes helyzet, hogy korokat lehet fölfedezni kidőlt sírokkal, amire rátettek másik sírokat, másrészt pedig az is nagyon fontos, hogy egy nagyon pici területen tulajdonképpen a város közepén egy egészen pici kis udvarban valósul meg. Tehát mint olyan, ezzel a zsúfoltsággal is egy nagyon furcsa érzés. A zsúfoltságot érzékelem a képen és ezt nagyon jól hozza is ez az alkotás, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy van ennek egy olyan időpontja, a kora délelőtt, amikor nagyon szépen súrlófényekkel világítódnak meg ezek a kövek. És amikor egy ilyen időpontban fotózunk, akkor ezek a formák még beszédesebbek tudnak lenni. A másik, hogy hát itt vannak olyan helyzetek, amikor akár 101 különbség is van két sírkő között, amik formailag adnak egyfajta dinamikát ennek a történetnek. Harmadrészt pedig itt méretekben is vannak különbségek. Vannak itt obeliszkek, vannak egészen picike kis sírkövek. És azért mondok még egy dolgot, hogy az az érdekes még ebben, abban nagyon szerencsés Viktória, hogy olyan időpontot választott, vagy olyan helyzetet, amikor nem nagyon van ezen a képen ember. Ott talán a jobb felső sarokban valami kis kabátot látunk, mert hogy egyébként egy nagyon, nagyon erősen látogatott hely. Azt én elfogadom döntésnek, hogy ő azt mondta, hogy ő szeretne maga maradni, vagy minket magunkra hagyni ezekkel a formákkal, tehát nem az embert hiányolom erről a képről, csak azt mondom, hogy valamilyen szinten azért arra lehetne majd esetleg egy következő utazásnál még nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy ezekben a történetekben a formai játék az, ami nagyon izgalmas. Ez egy nagyon barátságos temető, pont ettől meseszerű ezektől a dinamikus helyzetektől. A kis utaktól, amin alig lehet elférni, tehát ténylegesen, mint ahogy ezen a képen egyébként ez jól látszik, hogy nagyon zsúfolt maga a tér. Úgyhogy én azért ettől függetlenül megadom a három disznót, merthogy nagyon fontos maga ez az üzenet, azzal, hogyha van mód Viktóriának, akkor egy ismétlést kérek.

Utóirat a temetőhöz kapcsolódóan: A prágai zsidótemető kapcsán említett sűrű temetkezés Magyarországon is megtalálható a Dohány utcai Zsinagógánál is. Ha a Zsinagóga kertjébe bemegyünk, akkor látható hasonló élmény. Másrészt pedig, ha már egy ilyen témát választott az alkotó, az itt látható kövekről annyit, hogy XIX. századi sírok láthatóak itt a közelben. A díszítéseik a XIX. század vége, XX. század legeleje formavilágát idézik. Gazdagon díszített márványköveket látunk. Nyilván maga a temető az régebbi lehet és az utóirat azért fontos, mert Magyarországon több mint 1600 hasonló temetkezési hely van, sajnos ezeknek csak nagyon kis részét tudják a társadalmi munkában a különböző szervezetek időszakosan rendben tartani. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében észak-kelet Magyarországon nagyon sok ilyen temető található. Dunántúlon nagyon sok ilyen temető található és az Alföldön is. Ez a faragási stílus ez többnyire a Dunántúl temetőiben látható. Valószínűleg a prágai zsidótemető neológ temető, tehát stílusaiban is azért keveredik a faragványoknak a díszítése, mert a neológ temetkezésekre érvényes az, hogy nem csak a tradicionálisan a vallást 100 százalékosan betartókat temették ide, hanem mindazokat, akik származásilag is a közösséghez tartoznak. Érdemes elmenni és megfigyelni építészeti, szobrászati szempontból is ezeket a köveket. És csak annyi zárójeles megjegyzés még az Estiskolások számára, ami kapcsolódik ide, hogy az Estiskolások segítségével is most már több mint 8 éve a Dörögdi medencében, jelesül Kapolcs, Taliándörögd és Öcs településen is sokszor társadalmi munkában az Estiskolások is segítenek, mi tartjuk rendbe a hasonló korú sírokat. És itt még annyi zárójeles megjegyzés, hogy Kapolcson is és Taliándörögdön is és Öcs településen is az eddigi adatok szerint az 1700-as évektől vannak sírok. Sajnos itt, ezeken a területeken viszont nagymértékben sérültek a temetők, töredékesen vannak meg a sírkövek, a nyughelyeket próbáljuk azonosítani. Tehát ezért is tartjuk fontosnak, hogy ez a kép elkészült, mert kapcsolódik azokhoz a kutatási munkákhoz, amelyek a például az Estiskola egyik fontos helyszíne az Ősök Háza programjába is beletartoznak. Köszönjük szépen. És hogyha van ezzel kapcsolatban még ilyen irányú munkája a Viktóriának mind a ketten bátorítanánk, mert az iránya is egy nagyon fontos feladat, amit ő elkezdett itt evvel a képpel. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Rengeteg képet készítettem itt, de a háromnegyedét filmes géppel fotóztam, és az előhívásra még várok.

Ez sajnos nem egy jó kép (szerintem), de a témával én is évek óta kűzdök egyelőre sikertelenül.
De még pár év gyakorlás és talán meg tudom csinálni úgy, ahogy kéne.

Új hozzászólás