Karácsonyi hangulatban

Karácsonyi hangulatban

Dóra, ezzel a képpel több problémám van, úgyhogy sorolom őket. Nem mondok erről most túl sokat. Az egyik problémám az, hogy most se vízszintesünk, se függőlegesünk nincs kinevezve, tehát ilyen szempontból talált érzetet kelt, olyat, mintha utazás közben gyorsan lekaptad volna egy mozgó autóból, és így sikerült, ezt tudtuk létrehozni, holott ezek nem mennek el, nem másznak el, lehetett volna ott, a helyszínen megnézni azt, hogy mi legyen vízszintes és függőleges. Attól még, hogy skurcban fotózunk, hogy lejjebb is meg oldaltabb is, mint ami a fő kompozíciónknak a síkja, ettől még önkényesen kinevezhetünk ilyen vonalakat: vagy a háztető vonalát, vagy a templom függőlegesét, de valamit érdemes lett volna megfogni. Ez már olyan szinten problematikus ennél a képnél, hogy az élvezhetőség rovására megy. A másik az, hogy minden egyes ilyen helyzetet, építészeti fotót, városképet érdemes úgy megfigyelni, hogy akár gép nélkül is, amikor sétálunk, egy kis papírral a kezünkben följegyezzük, hogy hány óra hány perckor jártunk az adott helyen, amikor a legjobb fényviszonyokat adta. Most itt ez a fény balról érkezik, látszik a templomtornyon, és teljesen sötétben bebukva van maga a fő motívum. Nem tudom, hogy ez délelőtt, vagy délután, hogy merre van észak vagy dél, de valószínűsítem, hogy ez valamikor a nap folyamán kapna fényt. Érdemes ezt megnézni, hogy ez mikor van, és visszamenni már géppel, felkészülni fejben, hogy mit akarok csinálni, és akkor ezt kivárni, hogy mikor lesz plasztikus és térbeli a világítás. Épületeknél érdemes a surlófényt használni, ami kiemeli a díszítéseket, ennek is jót tett volna, és ez a nagy böszme angyalszárny is sokkal érthetőbb lenne. Itt most nem arról beszélek, hogy várjuk meg, amíg bekapcsolják a fényeket, és teljes pompájában élni kezd ez a giccs, hanem arról beszélek, hogy formákat kell tudnunk élővé tenni, és ehhez a fény lesz a segítségünkre. Nem tudom, hogy jársz-e még ott, ahol ez van, nem tudom, hogy kint van-e még, érdemes lenne ezt megismételni, ha neked ez fontos. Azért annyira nem érzem ezt annyira nagyon furcsának, legalábbis innen és így, ahogy ezt most megoldottad. Nyilvánvaló, van egy szürrealitása, hogy ezeket a giccs világításokat hogyan helyezzük el, és tulajdonképpen nincsen semmilyen határ, hogy meddig megyünk el, hanem mindenre ráhúzzuk ezt a karácsonyi érzetet, akkor is, ha ezzel elcsúfítunk valamit, de jelen állapotában ez a kép ennél többet nem tud mesélni. (hegyi)

Új hozzászólás