Kávé előtt

Ahogy látom én ezt a környezetet, hiába van ez telerakva olyan holmikkal, amik Eszter kedvencei, az autót formázó egér, a kis tehén formájú tolltartó, meg a képernyővédő autó, és a monitorra is oda vannak erősítve kis matchboxok, ez ettől még egy munkahely. Ráadásul, ahogy látom, ez egy olyan újfajta nagy hodályba be vagyunk rakva munkahely, és bámuljuk egymást, mindehhez képest ez a kávé az utolsó kapaszkodónak tűnik, ez a mentsvár, hogy ebbe a habba, meg ebbe a rózsaszín bögrébe, ebbe a kis virágba bele lehet fulladni, bele lehet bújni, és ez ad biztonságot, hogy túléljük a pénteket. Én ezt egy jó megoldásnak tartom erre a leckére. Az egy másik kérdés, hogy valamennyit azért lehet rendezni ezen a rendetlenségen, például a határidőnapló olyan esetleges, a Liptonból elég lenne egy. Talán annyit még, hogy látunk egy kitekintést a folyósóra. Az nem biztos, hogy rossz lenne, ha ez a kitekintés határozottabb lenne, mert akkor ez a viszonyrendszer jobban összeállna. Alacsonyabbra tenni a kamerát, központivá a figurát, ezt a habos tejeskávét, és onnan kiindulni, hogy van egy habos tejeskávém, ő a főszereplőm, és minden más ehhez képest épül föl. Nyugodtan beletakarhat az autóba, még akkor is, ha a szerelmem az az autó, és a háttérben futunk kifelé a térbe, és látjuk, hogy ez egy munkahely. Szóval, ha mélyebbre helyezzük a kamerát, már megoldódik ez a probléma. Kettő csillagot tudok adni a rendezetlensége miatt. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Erről a régi 'káoszt káosszal nem ábrázolunk' jut eszembe. Túlzsúfolt a kép, és szétesik kicsit. Bár az autó megpróbálja összefogni a dolgokat, de igazándiból nem sikerül neki - minden tárgy a maga feje után megy. Persze péntek délelőtt már lehet, hogy széteshetnek a dolgok még egy munkahelyen is :-)

Új hozzászólás