Persze, elvettem volna. Csak ez nem úgy működik, hogy bocsánat, ide nem lehet leülni, mert csendélet születik, hanem úgy, hogy van kb. 5-10 másodpercet az asztal letakarítása és elfoglalása között. Lehet exponálni. :)))
Van egy látszólagos félreértés. Lehet úgy fényképezni, hogy mesterségesen beállítjuk a kompozíciót, és lehet úgy, hogy azt megpróbáljuk a legkevesebb hibával megtalálni a való életben. Ettől még az utóbbi amatőrség nem lesz kevesebb.
karalábé: érdekes, amit mondasz. Nekem mondjuk nem jutottak eszembe akkor a barnák, csak a csillogása az asztal közepének. A barnák a körítés. Nekem akkor és ott lényegtelen volt. Azaz, ha kiemelem a barnák lényegét, akkor elvész a közepe. :))) De van olyan képem is, mely kielégíti kíváncsiságodat, majd szorgalminak felteszem később!
Eddig gondolkodtam, hogyan írjam le, mi is az, amit érzek pedig egyszerű. Nekem kevés a téma a képhez képest. Mintha a kép a barnákról szólna, és nem a sárgákról és a fehérekről, és én tényleg, sokkal kíváncsibb vagyok a barnákra. Mik ezek? Milyen a tapintásuk? Milyen a felületük? Milyen lehet rajtuk ülni, nekik dőlni, velük élni? Mintha a lényeg az árnyékokban lenne, és ez a pár tárgy középen arra sem lenne elég, hogy elterelje a figyelmet.
Én ettől félek a legjobban, nagyon szép csendélet lett. Én is ajánlanék egy cukrászdát, amely egyben egy időutazás is: XII., Maros utca. A pontos címet nem tudom, de a rendőrség után van nemsokkal a másik oldalon. Csak annyi van kiírva, hogy cukrászda, pedig egy időkapszula. 1968-at írunk. Kevésbé fontos a külcsíny, mint a belbecs.
Na jó... visszakozom... :) Ahogy mondtad, azok a háttal álló fránya székek belelógnak. Igazatok van!
(de hogy takarta volna a témát az a két szőke viking, akik rá akartak ülni...)
Ergo: a legközelebbi képeimnél tényleg odafigyelek. Aztán leírom a kalandjaimat, hogy miképpen készültek, avagy hogy nézek ki. :DD