Kékfestő csendélet
Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Ezt a képet talán a hazaérkezés leckéhez is rakhattam volna,mivel ez a hely az ahol megnyugszik a lelkem.Pápai születésű vagyok,és a szakmám textilipari.A kép a Pápai kékfestő múzeumban készült,ahol tényleg otthon vagyok.És az ember ahol otthon van ott lehet igazán őszinte.

izgalmas 'összevisszaság' van a képen, amit a visszafogott színkezelés tesz rendbe
:)

Igaza van Gábornak, ez a kép kilóg nekem a többi munkáid közül, jó értelemben! Csak így tovább!

Köszönöm ! Sokat tanulok tőletek magamról, magamból :)

Baromi jó.
Három hét szünet után most nézem a termést és képről képre javul amit csinálsz.
(na azért nem mindegyik, pl a versenyfutás nem tetszik). De többségében igencsak jók, amiket mostanában küldesz. Hajrá.

Új hozzászólás