Kép a kiskamaszkor kezdetéhez

Kép a kiskamaszkor kezdetéhez

Hát, én csak a saját kamaszkorom emlékeit tudom felidézni, és abba nyilván csak az én belső emlékeim vannak benn, de valószínű, hogy egy-egy számomra kényszeres helyzentél én magam is így nézhettem ki, ilyen fejet vághattam. Ebben benne van a dac, az unalom, a na jó, ha annyira akarod, legyen, amit akarsz, fejben nem törhetsz meg élménye is, szóval elég beszédes a kép. De a másodlagos, úgymond nem közvetlen, vagy nem szándékolt üzenetréteg is erős, amit anya tett a képhez, a fejen arcon tükröződő fények, ahogy piszkálják a modellt, a kék és sárga ellentéte, úgyhogy ez egy kettős játszma, ahogy valószínű mindig is kettős volt és lesz, hiszen itt értékek és érdekek csapnak össze. A kép ezt kiválóan ábrázolja, minden technikai problémája ellenére is. Amire kéne figyelni, az a világítás, a fények, mert ami sok picit balról, az kevés lett jobbról, ez a kiegyenlítetlenség egy szintig normális, mert hát van főfény és derítés, de ennek az arányait kell belőni jól. Aztán a háttér és modell fényviszony aránya, hogy ha a háttér ennyire fényben van, akkor az invertálja a képet, a modell kevésbé kap fókuszt ezálta, mert a fény okán a háttérre figyelek. Ez megoldható lámpával, vagy indirekt vakuzással is, szóval mondom, az ötlet és gesztus szuper, a többi gyakorlás kérdése. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést! "...ha a háttér ennyire fényben van, az invertálja a képet, a modell kevésbé kap fókuszt ezáltal, mert a fény okán a háttérre figyelek." = tényleg!-élmény

Köszönöm a türelmet. ( És néha az ember csak utólag jön rá, milyen sokat is kapott!)

Valóban üveglap miatt tükröződött a gyertyaláng, az UV-szűrő volt a tettes.

Ismerős arc újra. Biztos nem a szülinapot unja, csak anyát a sokadszori próbálkozással. De rendes gyerek, tűri. Mi is szívesen tűrjük, mert szerintem sikerülnek ezek. A gyertyalángok visszfényei kicsit furcsák az arcon, azt nem is értem, hogy kerülnek oda, mintha üveglap mögül fotóztad volna. De jók a színek és tisztaság látszik, kívül-belül.

Új hozzászólás