Jó, megpróbálom majd, bár magamtól nem hiszem, hogy arra mentem volna. Viszont épp ezért biztos, hogy tanulságos lesz, mert valószínűleg akkor már az ellenkező irányba is tudni fogom a járást! :)
Noémi, a válaszom igen. A kép az nagyon erős, ráadásul létrehoztál egy olyan helyzetet a világítással, meg a kamera nézőpontjával is, és a pózoddal - bár ez a képkeret valószínűsíthetően le van támasztva a földre és te ott kucorogsz előtte -, hogy a fal és a föld síkjának találkozását redukáltad úgy, hogy ez akár elképzelhető úgy is, hogy a falra akasztva ez egy két dimenziós ügy. Ez ugyan kevésbé valószerű a kezednél, ott bukik le az egész, de a cipő, a nadrág, a combok, a vállak, tehát amíg ezek a fekete vonalak tartanak, addig ez jól működik. Ebből az arc, a két kéz, ami úgymond 3D-ben kiugrik. Ami itt még jelentős, az a világítás, és a falra vetett árnyéka a képkeretnek. Ezzel kéne valamit kezdeni, ezzel a vetett árnyékkal, hogy még hitelesebb legyen ez a grafikai megoldás. Egyébként abszolút egyetértek az üzenettel. Megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is, azzal a feltétellel, hogy nem hagyod abba ezt a munkát, hanem ezzel még dolgozol. (hegyi)
értékelés:
Jó, megpróbálom majd, bár magamtól nem hiszem, hogy arra mentem volna. Viszont épp ezért biztos, hogy tanulságos lesz, mert valószínűleg akkor már az ellenkező irányba is tudni fogom a járást! :)
Ez itt is megtörténik, ez benne a jó, és ezzel lehet még játszani, van ebben még jócskán. Kép a képben.
Köszönöm szépen az elemzést, Zsolt!
Tehát akkor megpróbálhatnám a vetett árnyék csökkentésével és a képkeret falraszerelésével, minél inkább a 2 dimenziós hatásra törekedve elkészíteni ugyanezt a képet?
Köszi, Csongi!
Ramóna, szerintem se szomorú annyira most ez a kép, inkább komoly, talán egy kicsit kimért is. De csak azért, mert Kati keze meggyőzött arról, hogy m u s z á j megoldani valahogy a 3. leckét is, tovább kell menni, nem szabad leállni, mert lesz itt még nemulass! :)
Nyilván aki ismeri személyesen is Noémit könnyebben megítéli a lelkiállapotát, főleg ha olyan közeli az ismerettség. :) Azt hiszem én azért azon a véleményen vagyok, hogy a vidám ember általában kedves is, főleg ha valaki szomorúságában is az tud lenni. :)
Nem is szomorúságra gondoltam ám, csak inkább amolyan befelé fordulós, elmerengős elemzős, önboncolgatós hangulatra, amire jól rímel Noémi válasza az önmegismerési útról. Na de nem akarom túldumálni. :)
Hát hölgyeim veletek aztán lehet kerülgetni a lovak és a macskák mindkét oldalát, le a nemlétező kalapommal előttetek! :D
Szerintem teljesen képben vagy! ;) És az is meglehet, hogy a lány, ha nem lenne kedves, akkor nem lenne szomorú! :D A mai világban, ugye... :) Na, de én most pont nem láttok ebben semmi szomorúságot, jó, nem egy ihaj-csuhaj hangulatú kép, de nem is bánatos, legalábbis nekem! :) Tetszik, nagyon! :)
Ez jó gondolatváltás, előbb érdemes felmérni hol vagyunk, milyenek vagyunk... Utána megnézni merről jöttünk, merre megyünk. Amíg az ember nem tudja milyen is tulajdonképpen addig azt sem lehet megkérdezni miért lett olyanná. :)
Hidd el "semmi ok a pánikra, minden a lehető legnagyobb rendben csúszik ki a kezeink közül!" ;-) (DNA)
Éveken át az volt a kérdésem, hogy : Miért vagyok ilyen? Ma már azt kérdezem: Milyen vagyok? És próbálom kifejteni az értéket a válaszokból.
Mert " A dolgok azok számára alakulank a legjobban, akik a legjobbat tudják kihozni a dolgok alakulásából." (John Wooden)
:)
Szerintem nem olyan nagy baj, ha nem szemezel velünk, legalábbis amíg még nem érzed azt úm. spontánnak és természetesnek. Szerintem majd mindenki így kezdi, szemérmesen, amolyan népmesés legyek is ott meg nem is hozzáállással, aztán szépen lassan kinyílunk. Mint a tavaszi virágok, szépen feléled, és berobban... Talán önbizalomhiány, hogy inkább elfordulsz, de ez sokunknak problémája (nekem se sikerül csak néha).
Én ebben a képben is érzek egyfajta bánatot, melankóliát ami a többi képeden is ott volt. Miért szomorú egy ilyen kedves lány? Ebben a felfelé nézésben is van számomra egyfajta elvárás is, hogy valaki fentről mondja már meg mi a jó. De ezt szerintem magadban is meg fogod érezni, mert az az igazi amikor belül érzi az ember.
Szóval benne vagy a képkeretben is meg a kép keretében is. :) Ebben a keretjátékban nagyon sok van még szerintem, én a helyedben folytatnám még. :) Le is ülhetsz, milliomféle tartásban, a keretet is teheted a faltól felénk, stb. De nem ötletelek egyrészt mert ez a te dolgod másrészt meg úgy jó ha megmarad neked a játék és persze nem utolsósorban a felfedezés öröme... :) Sok sikert hozzá!
Sok-sok idenéző kocka volt, de csak a beállított fényképek minden kínjával együtt. Ez volt az egyetlen, amelyik "elkapott" pillanat volt, lehet ezért tűnt ki a többi közül, és ezért esett erre a választásom. ( Épp megnéztem, benne vagyok-e egyáltalán a keretben.) Elég nehéz önportré készítésénél meglesett dolgokat fotózni. :)
De aztán összeállt a kép. Ez is én vagyok, a millió kérdéssel, a vizsgálgatással, az ellenőrizgetéssel, a szabályszegéstől való félelemmel, bla-bla-bla, bla-bla-bla... :)
Volt sötét hátterem, azon sokkal szebben a fények szerintem, de ott ültem, és mivel nem vagyok tisztában ezzel a csonkolásos dologgal, meg nem tudtam, mennyire lenne gond, ha az egész alak csak combközépig van meg, ezért inkább hagytam.
:)) de jó, hogy nem mögé, hanem elé kerültél... Bár éppen ettől "elnéző" vagy. Azon gondolkodom, hogy sötét háttér előtt, vajon még jobban elrugaszkodik-e a fotó a valóságától (ami elrugaszkodás tetszik nekem) Igazából az alakodból a sötét ruhában guggolás miatt úgyis csak kevés látszódik... de tetszik, hogy a kezed olyan hangsúlyosan ott van, ugyanez történhetne fél profiloddal, nyakaddal is, és talán a keret világos részeivel. (És most nem arról van szó, hogy miként lenne jó,vagy jobb a fotó - én azt nem tudom - hanem hogy amikor ránézek erre a fotóra mi indul el bennem)
Ez jó, ez tetszik! :) ellenkező irányba a járást. :)