Kesztyűk
Októberben, Norvégiában.

Román bábfilmek és NDK animációk jutnak eszembe erről a képről, amelyben gyerekkoromra visszaemlékezve folyamatosan ilyen vékony mesefigurák verik meg egymást és vödröket és lavórokat húzkodnak ide-oda, és sokszor fölvetődött bennem, hogy azok a gyerekek, akik ilyen mesén nőnek föl, azok utána milyen felnőttként vannak jelen a mai világban, és nézzünk ránk, jelesül a Pedellusra, Hegyi Zsoltra, vagy az Osztályfőnökre, Szőke Andrásra, tessék, itt van az eredmény, egy 41 éves és egy 46 éves embernél. Szóval ennek az előképét látom itt, szinte visszaidéződve a saját gyerekkoromból. Nagyon örülök annak, hogy ebben a kiégett, kiégetett filmtónusban az előtérben lévő kerítés formák szinte belevágódnak a képsíkba, mintha a fekvő formátumú képből kivágtak volna egy-egy darabokat. Ez hátra, mintegy faliképre helyezi a kesztyűket, a száradó kesztyűket és a mögötte lévő kis kertet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy ha egy picikét a hátteret lehetett volna manipulálni, hogy tónusaiban ettől a pop art-os, csíkos, horgolt felülettől eltérjen, úgy még pontosabban működne az előtér, középtér, háttér tengely, amelyben ugye az előtér alatt értjük a kerítésformákat az éles, vágott egyeneseivel, középtérnek a kesztyűk szóló színpadi történetét és a háttér festményt, amelyben a festett táj megjelenik, mindez az operai betét, a háttérben pedig a kerítést, a füvet, a barnás színű fákat és a hátsó nyaraló épületet. Tehát egy picit a háttér színvilágát igazítottam volna és akkor tökéletes lenne ez a munka, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

:) igen. három macskajel egymás alatt...

köszi!
Maneki Neko rulezz!
mi macskákul azért ugye összetartunk ezután is? zsolt, viki? :)

Garfield-nek én is megörültem! :))

fuuu-- meneki nekohoz nem értek... de kezdünk összebarátkozni... csak a sziv, az a sziv ott elől... de lényeg, hogy macska :) (+Gárfieldet még mindig irigylem) :))

a tiéd maneki neko szerencsehozó macska.

de az vigasztal, hogy az enyém is macska :))

hajrá--- és irigylem gárfieldodat... :) :(

Te fényképezz, mi pedig segítünk :-)

Akkor szerencsés vagy, mert szerintem nagyon szép képeket lehet készíteni az északi fényekkel, szóval kattints minél többet, csak jól gondolt át előtte. Szerintem fogunk látni szép képeket, legalábbis én szeretem.

Nem saját, az utcán sétálva láttam meg.
A szüleim kiköltöztek, én meg velük.

Saját kötés?
Egyébként mit csinálsz Norvégiában?

szeretném a kesztyúket:)..ha lehet:) csudijó:P

Új hozzászólás