Én ezt nem a riport leckébe gondolnám megoldásnak, és ezt hadd ne kelljen megmagyaráznom, hogy miért, én ezt mondjuk az önportré kategóriájában tartom nagyon fontosnak, mert egy önismereti vagy önelemző helyzetet látunk még akkor is, ha ezekben vannak transzpozíciók, de mégis a Bara saját érzelmi világával foglalkozik. Egyetlen esetben lehetne elfogadni ezt riportnak, ha saját magammal készítem ezt a riportot, tehát magamat vallatom, de azért én ebben tanácstalan vagyok, hogy ez mennyiben lenne jó megfejtés. Öt képből álló képsor, és mindegyik kép saját címmel rendelkezik, és ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a Bara egészen szűkre szabottan kategóriákat állít magának és ezeket fotózza le. Az első a kezdet, és ez valamilyen fürdőszoba lehet, és ennek a képsornak mint felvezetés is egy jó nyitánya ez a kép. Kicsit kapunk a szobabelsőből, látunk a székből is, a falra akasztott házikabátból, és egy gesztust is látunk, ami a széket mint partnert vagy egy elképzelt másik embert mutat, nagyon jó, hogy végig a képsoron többexpozíciós vagy dupla felvételt látunk, akár hosszabb expozíciós, vakuval villantott felvételt; ettől van egy sejtelmes, álomszerű, meseszerű megnyilvánulása a modellnek, ahogyan ezeken a képeken megjelenik. Megemlíteném itt Tóth Gyurit, bár hát ő ezt más irányba vitte el, ezt a technikát, de érdemes utánanézni is. Utána a szomorúság következik, és itt már a modell belenéz a kamerába, de ugyanezzel a fátyolos, áttetsző dupla expós megoldással, és maga a gesztus nagyon is jól hozza azt, amit a cím mond és ez minden képnek az erőssége is, hogy az egyszavas kis kategóriák nagyon is jól jelennek meg gesztusokban, nagyon pontosan fogalmaz a Bara, pontos utasításokat adott saját magának, hiszen ő a modellje ennek a sorozatnak. És ez fontos, hiszen nyilvánvalóan van egy érzelmi helyezet, ami létrehozza, előhívja ezeket a fotográfiákat, és az egész estiskola ezeknek az érzelmi helyzeteknek a kezelésére, megmutatására szól, és ezek a helyzetek nagyon sokszor tesznek minket bizonytalanná, sokszor tesznek érzelgőssé, szentimentálissá, és ez sokszor rontja a képek erejét. Ennek a képsornak az ereje pont abban van, hogy a Bara tudott saját magával szigorú lenni, és azt mondani, hogy bármennyire is érzelmi ez a szituáció és bármennyire is felkavaró, bármennyire is fájdalmat hív bennem elő, a saját magam megfigyelése által, de ezeknél a képeknél pontosan fogalmazok, és ez az érzelgősség nem jelenik meg a képeken, és azok nagyon erős üzenetekké válnak. Hogy meghagyja nekünk ezeket a dolgokat magunkban lecsapódni. Utána a szenvedés c. képen az az izgalmas, ahogy elkezd a fénnyel játszani, és mondhatnánk, hogy egy tradicionális fényfestési eljárást alkalmaz, de mégis itt ezen a képen nem díszítőelem a fény, ahogy ezt sokszor látjuk a csendéleteknél pl. hanem bizony itt a szenvedéstörténetnek, a mozgásnak a leképezése, azt erősíti, azt a fajta fájdalmat, kontrasztot hozza létre, ami a szituációban benne van, és nagyon jó a lezárás is, ahogyan a szereplő maga eltűnik a képről, csak egy üres széket látunk megint, de mégis, a csempefoltokban, a fényvillanásokban felfedezhetünk valamiféle, és itt már érdekes kérdés, hogy vajon mennyire tudatos ez a megfogalmazás, de felfedezhetünk egy arcot ezekben a fényformákban, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt, és arra bátorítom a Barát, hogy dolgozzon ezzel a technikával, illetve saját magával, nagyon fontos korszak volt nála az a korszak, amikor a Hanna volt a modellje, nagyon sok felfedezést tudott tenni ezáltal, és én most annak örülök, hogy ezt a fajta munkát egy szinttel magasabbra emelve már magát használja modellként, elért arra a szintre, hogy ezeket a megfigyeléseket ezeket elkezdje alkalmazni saját magára. (szőke)
értékelés: